Szuperemberek veszik át a helyünket

Néhány évtizeden belül megjelenhetnek az első szuperemberek, ez azonban katasztrofális következményekkel járhat.

A tudományos-fantasztikus irodalom remekeiben gyakran festettek sötét képet az emberiség jövőjéről, melyben gépek vagy valamilyen más életformák veszik át a helyünket a Földön. A közelmúltban elhunyt világhírű fizikus, Stephen Hawking szerint a veszély valós, szerinte azonban mi magunk teremtjük majd meg azokat a lényeket, amelyek átveszik a domináns szerepet a természetben - ezek lesznek a genetikailag módosított "szuperemberek".

Először sikerült kutatóknak a visszafiatalítás Egy amerikai biotechnológiai cég azt állítja, hogy sikeresen alkalmazott olyan génterápiát, amely visszafordítja az öregedést. Aki eddig nem tudta, hogy mi az a telomer, de hosszú életre vágyik, ideje, hogy megtanulja - kattintson !

Kikből válhatnak szuperemberek?

A tudós halála után publikált egyik esszéjében felhívja a figyelmet: az örök élet és a fizikai határaink kibővítése iránti vágy egyidős az emberiséggel, először lépünk azonban egy olyan korba, amikor valóban képesek leszünk genetikai struktúránkon is változtatni. Emiatt a kezdeti, jó szándékú "javításokból" - amelyek például bizonyos betegségek eltörlésére irányulnak - gyorsan eljuthatunk odáig, hogy nagyobbá, erősebbé, okosabbá és összességében veszélyesebbé válunk. Ez pedig nemcsak etikai kérdéseket vet majd fel a fizikus szerint, hanem az egész emberiséget komoly válaszút elé állítja.

Hawking szerint az első ilyen szuperemberek megjelenésével kiélezett politikai helyzet alakul ki közöttük, illetve a hagyományos emberek között, akik nem tudják majd velük felvenni a versenyt. Kétféle út van a számukra innentől: a kihalás, illetve az eljelentéktelenedés.

Néhány évtizeden belül megjelenhetnek az első szuperemberek
Néhány évtizeden belül megjelenhetnek az első szuperemberek

Az emberi géntérkép kiismerése valóban óriási áttörést hozott az orvostudomány területén, a génszerkesztés mai formája azonban még kizárólag csak egészségügyi problémák kezelésére szolgál. Az orvosok képesek már úgy megváltoztatni az emberi genomot, hogy bizonyos gyógyíthatatlan betegségek kialakulását meggátolják. Kínai kutatók 2015-ben már bejelentették, hogy kísérletezni kezdtek az emberi csíravonal - vagyis a petesejt és a spermium - sejtjeinek módosításán. Az ilyen módon emberi genomba kódolt módosításokat pedig az utódok is örökölhetik. A kutatók úgy nyilatkoztak, hogy az első genetikailag módosított emberek 20-30 éven belül megjelenhetnek.

A génszerkesztés persze még nagyon kezdeti szakaszban jár, és a kutatóknak egyelőre sejtéseik sincsenek arról, milyen hosszú távú következménye lehet annak, ha az évmilliók alatt kialakult géntérképünkbe önkényesen belenyúlunk. A gyógyíthatatlan betegségek felszámolása segíthetne felzárkóztatni számos társadalmi réteget, a költséges kezelések viszont inkább csak a legjómódúbb kevesek kiváltságává válhatnak, ami miatt szuperemberek is csak gazdagok lehetnek. Ez egy eddig soha nem tapasztalt módon szakítaná ketté a társadalmat.

Forrás: Livescience

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra