Szeresse a munkáját! Megéri!

A világon elsőként végre tudományosan is bizonyítást nyert, hogy valaki akkor lelkesedhet a hivatásáért, ha az illik a lelki alkatához.

A kedvező jellemvonások olyan tulajdonságok, amelyeket a környezet pozitívan ítél meg. Ide tartozik például az önuralom, a csapatmunkára való hajlam és az udvariasság. Ezek többnyire ösztönös viselkedés révén nyilvánulnak meg. Az embereknek általában 3-7 ilyen tulajdonságuk van.
Claudia Harzer és Willibald Ruch professzor, a Zürich-i Egyetem munkatársai két tanulmánnyal támasztották alá, hogy a munka öröme, magával ragadó mivolta, értelme, a vele kapcsolatos elégedettség és a cselekvési hajlandóság csak akkor tapasztalhatóak meg, ha az egyén neki való pályát választ.

Az első kutatás során a szakértő páros több mint ezer dolgozóval készített interjút, amelyből kiderültek, hogy a résztvevőknek milyen fő jellemvonásaik vannak, tudják-e azokat kamatoztatni a munkájukban, illetve ezek a tulajdonságok hozzásegítik-e őket a karrierben elérhető sikerekhez. A második felmérés az önanalízisen kívül szakértői elemzést is tartalmazott a karakterre vonatkozóan.



Kiderült, hogy a foglalkozás körében megélt kellemes élmények száma egyenesen arányos a hivatás végzéséhez használt készségekkel. Mindkét vizsgálat alátámasztotta: akik legalább négy kulcsfontosságú személyiségjegyet kamatoztattak munkahelyükön, kifejezetten pozitívan élték meg az ottani tevékenységet. A munka élvezete segít a benne történő elmélyülésben, ami fokozza a sikert, ezáltal az elégedettséget. Az erős hivatástudathoz már három ilyen tulajdonság is elegendő.

Az, hogy az egyes jellemvonások mennyire alkalmazhatóak a munkafolyamatban, többek között a munkahelyi szabályoktól és a munkaköri leírástól és az íratlan elvárásoktól is függ. Az egészségügyi dolgozók szerződése például számos higiénés szabályt tartalmaz, noha hivatásukhoz nem csupán gumikesztyűre, hanem barátságosságra, illetve empátiára is szükség van.

A svájci kutatók eredményeit valószínűleg az emberi erőforrás menedzserek és a munkahelyek ergonómiájáért felelős szakemberek is fölhasználják majd. "Világos, hogy pontosan milyen emberre van szükség egy-egy pozíciónál. Mindenkinek az a legjobb, ha megfelelő karakterű jelentkezőt választanak ki az adott feladatra" - magyarázta Claudia Harzer. "További kutatást igényel, hogy a tárgyalt személyiségjegyek hierarchiába rendezhetőek-e, hiszen vannak köztük olyanok, amelyek minden munka esetén hasznosak."

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
-1, +5 °C

Hazánkban szerdán délelőtt derült égre tekinthetünk fel.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag