Szerencsésnek születni kell

A semmiből felemelkedni, önerőből, segítség és pénz nélkül eljutni a csúcsra. A nagy emberek életét olvasgatva legtöbbször ez a fajta történet bontakozik ki, holott a valóság általában nem a legkisebb királyfi meséje. A siker nem csupán tehetség kérdése.

Új megvilágításba helyezi a sikert Malcolm Gladwell amerikai szerző, aki szerint az érvényesülés története ennél sokkal bonyolultabb. Ahhoz, hogy egy ragyogó elme kiemelkedhessen az átlagból, nem elég a zsenialitás, számos más dolog is kell hozzá. Nagyon sokat számít a családi háttér, a kultúra, a támogatás, a pénz, a gyakorlás, és még olyan racionális tényezők is szerepet kapnak, mint például a születési dátum. De hogy jöhet egy szimpla évszám a sikerhez?

Bill Gates esete 1975-tel

Senki nem tagadhatja, hogy Bill Gates lángelme. Már gyerekkorában olyan programozási bravúrra volt képes, mint csak nagyon kevesen. A tehetsége méltatása helyett Gladwell azonban két dolgot emel ki a milliárdos életéből. Az egyik egy dátum, 1975 januárja. Ebben a hónapban mutatták be a világ első miniszámítógépét, amit bármelyik komputermániás srác otthon egyedül összeállíthatott. És bizony létezett egy ideális életkor, húsz év körüli. Aki ennél idősebb volt - akár csak öt évvel -, már menthetetlenül a programozás régi iskolájához tartozott, aki viszont még csak középiskolába járt, az még nem tudott részt venni a közelgő számítástechnikai forradalomban. Bill Gates azonban éppen húsz volt 75-ben. Ez pedig mi más, ha nem szerencse? De nem volna teljes a kép, ha nem tennénk hozzá, hogy a szerencsés időzítésen, zsenialitáson túl volt még valami, ami hozzájárult a sikertörténethez. Bill Gates a középiskolában állandóan programozott, akár napi nyolc órát is, hetente hétszer. Mindenről ellógott, csak hogy a számítógép előtt ülhessen, és ezt akkoriban kevesen tehették meg. Többségük mögött nem állt egy megértő szülő, aki ezt még anyagilag is tudta támogatni. Az amerikai szerző említ egy mágikus számot, mégpedig a 10 ezer órás szabályt. Aki ennyit gyakorol - szinte mindegy, hogy mit -, biztosan kiemelkedik az átlagból. S ha ehhez jön még a zsenialitás, a szerencsés időzítés, a jó iskola, szinte garantált a siker.

Ami a siker mögött van

Egy másik szemüvegen keresztül nézve mindez nem tűnik vakszerencsének. A legtöbb tehetséges ember életét megvizsgálva ott vannak a következő címszavak: kiemelkedő tudás, támogató családi háttér, pártfogók, de még a kulturális közeg is, amiben felnőnek. Számos példával támasztja alá Gladwell, hogy a tehetős családok sikerre nevelnek, még akkor is, ha ennek nincsenek tudatában. Mert a gyerek egyszerűen csak lekapja otthon a könyvet, amire kíváncsi, mert elmehet egy múzeumba, ahol egy érdekes kiállítás nyílt, és olyan tanárok tanítják, akik gondozzák a tehetséget. Milyen sokat számít az önérvényesítés, amit nem tanítanak az iskolában! Otthonról hozzuk, hogy ki tudunk-e állni az igazunk mellett, és meg tudjuk-e magunkat védeni, ha erre kényszerülünk.

Vajon elegendő támogatást kapunk ahhoz, hogy érdekérvényesítő felnőttek legyünk, megtanítanak a szüleink minket jól kommunikálni? Aki olyan családba születik, ahol a felnőttek egy szót se szólnak egymáshoz, ahol az egyetlen gondolat a megélhetés körül forog, ott sokkal nehezebb ezeket az attitűdöket elsajátítani. És ha ehhez hozzáadjuk még az egyre több pénzt követelő iskolákat, a különórákat, a hobbira fordítható zsebpénzt, akkor könnyedén kiszámítható, hogy melyik gyerek léphet a siker útjára, és melyik nem.

Az örökségünk

A család, a rokonság sokféleképpen támogathat, pusztán a létezésével is. Zsidó családok példáját hozza fel Gladwell, akik a 20. század elején vándoroltak ki Amerikába, és ott létrehozták a maguk sikersztoriját. Vajon mi lehetett a történetek mögött? Tehetség, szorgalom, rátermettség. És még valami, és itt megint a szerencsefaktort említi a szerző. Az olasz és ír földművesek között a zsidók kiemelkedtek, hiszen ők nem a földből, hanem a kereskedésből éltek. Persze nem jószántukból, hiszen Európában évszázadokig megtiltották nekik, hogy földet vásároljanak, ezért városi mesterséget űztek, kereskedtek. Ez volt az induló Amerikában a jokerszám. De Gladwell beszél a kínaiakról is, akik tartják magukat a mondásukhoz: aki képes pirkadat előtt kelni az év 360 napján, gazdaggá fogja tenni a családját. És ilyen a kínai itt, Magyarországon is. Ő nyit legkorábban, ő zár legkésőbb, és ha csak kicsi lépésekben is, de gyarapodik, és eléri az általa vágyott sikert.

Befolyásolja a szerencséjét!

Szerencsefaktor címen írt könyvet a brit Hartfordshire Egyetem professzora, Richard Wiseman is arról, mit tehetünk azért, hogy ránk mosolyogjon a szerencse. Íme, néhány ötlet!

  • Gondolja másképp! Ne aggódjon folyton meg nem történt dolgok miatt, koncentráljon inkább a legjobb eshetőségre. A szerencse és az optimizmus kéz a kézben járnak, ha a jó dolgokra összpontosít, még több jót fog magához vonzani.
  • Képzelje el a jót! Álmodozni nemcsak jó, hanem hatasos is, hogy elérje a célját.
  • Lazítson! Control freaknek nevezik az olyan embereket, akik mindent megterveznek, és a kis listájuk szerint haladnak előre az úton. Ne akarjon mindig minden élvárasnak megfelelni, engedje a dolgokat néha véletlenül megtörténni. Ki tudja, talán éppen akkor mosolyog majd önre a szerencse.
  • Merjen változtatni! Csak akkor tud jókor jó helyen lenni, ha néha kilép a keretei közül, és kipróbál új dolgokat. A szerencséhez kell a bátorság.

A Nők Lapja Pszichét keresse az újságárusoknál, vagy fizessen rá elő a Sanoma Magazincentrumában !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra