Segít a betegeken a pozitív szemlélet

Jobb egészségnek örvendenek azok a szívbetegek, akik pozitívan állnak a világhoz, állítják az amerikai Center for Healthy Aging kutatói, akik a Psychosomatic Medicine szaklapban számoltak be új felfedezésükről.

Az öt éves koszorúér-betegségben szenvedő ember egészségi állapotát követték: az adatok pedig egyértelműen azt mutatják, hogy azok, akik pszichológiailag, hangulatilag jobb állapotban voltak, sokkal aktívabbak voltak fizikailag, jobban aludtak, rendszeresebben szedték gyógyszereiket és kevesebbet is dohányoztak. Ezzel ellentétben azon betegek, akik rosszabb hangulatban voltak, ennek ellenkezőjét tették.

A negatív gondolatoknak is van néha létjogosultságuk, sőt néha még előnyünkre is válik a pesszimizmus. Összeszedtük, mikor . A negatív érzelmek – főként a depresszió – hatása igen káros az egészségre, azt viszont kevéssé lehet felmérni, hogy a pozitív érzelmek hogyan erősítenek meg a betegségekkel szemben - nyilatkozta Nancy L. Sin, a Center for Healthy Aging PhD-hallgatója. Elmondása szerint adataikból az derül ki, hogy a pozitív érzelmeknek hosszú távú hatása van.

Sin és társai kutatási módszereiket is részletezik a tanulmányban: méréseik során a megfigyelt páciensek önmagukat értékelték – azt kellett megmondaniuk, hogy mennyire éreznek magukban 10 különböző pozitív érzelmet, mint például a büszkeséget, a lelkesedést, a motiváltságot vagy az érdeklődést. Emellett a mérések adatai között szerepelt a fizikai aktivitás, az alvás minősége, a gyógyszerszedés rendszeressége, az alkoholfogyasztás és az elszívott cigaretták száma is.

Pozitív hozzáállással tovább maradunk egészségesek

A kutatók úgy vélik: a pozitív hozzáállás révén motiváltabbak lehetünk arra, hogy egészségesek maradjunk, de az is lehet, hogy így nagyobb önbizalmat kapnak a páciensek az egészségesebb rutin, például a rendszeres mozgás vagy a következetes alvásrend megtartására. A kutatók szerint vizsgálataik megadják az alapot ahhoz, hogy később preventív módon lehessen felvenni a küzdelmet a stresszel és a komplikációkkal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra