Ronaldinho későn lőtt gólt

Az első félidőben hiába játszott nagy mezőnyfölényben a Barcelona, Gudjohnsen egyetlen próbálkozását leszámítva jóformán értékelhető helyzetig sem jutott. Victor Valdesnek viszont már a hetedik percben nagyot kellett védenie, miután Villa egyedül törhetett a kapura.

A második játékrész több ziccert és parázs jeleneteket hozott. A Valencia ízekre szedte a listavezető védelmét, és bő tíz perc alatt négy lehetőségéből kettőt kihasznált. Az 52. percben a meccs legjobbja, Angulo szerzett vezetést úgy, hogy Villával együtt öt Barcelona-játékos eszén járt túl, majd három perccel később Silva duplázta meg a hazaiak előnyét.

A katalán sztárcsapat klasszisai egyre idegesebben futballoztak, Deco és a Valencia középpályása, Albelda is piros lapot kapott, de más játékosok is járhattak volna hasonlóképpen...

Ronaldinho több rossz próbálkozása után a 92. percben szabadrúgásból szépített, de az egyenlítésre már nem maradt idő, így a Barcelona vereséggel készülhet a Liverpool elleni BL-meccsre.

A Valencia megérdemelt sikerével négy pontra csökkentette hátrányát a tabellán Frank Rijkaard vezetőedző együttesével szemben, így továbbra is reménykedhet az aranyérem megszerzésében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra