Ön is csak annak tud örülni, ha a másiknak nem sikerül valami?

Titokban örül, ha egy barátja nem kapta meg álmai munkáját? Vagy jókat kuncog, ha valaki magára borítja a kávéját? Ha igen, valószínűleg alacsony önértékeléssel küszködik. Ha valaki mások szerencsétlenségeinek képes örülni, még ha csak titokban is, az azt jelenti, hogy önmagával van baja, vagyis alacsony az önértékelése - állítják a holland Leiden Egyetem kutatói.

"Ha valakit élvezettel tölt el a más kára, akkor a másik balszerencséjében számára van valami pozitív" - mondta Wilco W. van Dijk, a kutatás vezetője.

A kutató és csapata 70 egyetemistát kért fel hogy vegyenek részt egy vizsgálatban. Az önkénteseket arra kérték, hogy olvassanak el két cikket a LiveScience folyóiratából. Előtte kitöltettek velük egy önértékelési tesztet is. Az első cikk egy ambiciózus diákról szólt, aki elnyerheti álmai állását. A második viszont azt taglalta, hogy a vizsgamunkáját hiányosnak találták, ezért elvesztette a lehetőséget.

A kísérletben résztvevő diákoktól ezután megkérdezték, mit éreztek a cikk olvasása után. Érdekes módon a válaszok összefüggésben voltak az önbecsüléses teszt eredményeivel, vagyis minél inkább önbizalomhiányos volt valaki, annál jobban örült a szereplő bukásának. A válaszok között volt olyan, aki kifejezetten élvezettel olvasta, hogy a szereplő elbukott, és ahogy bevallotta, a végén mosolygott is.

"Ha valakinek alacsony az önbecsülése, szinte bármilyen negatív dologtól jobban érzi magát, ami mással történik" - fűzte hozzá a kutató.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra