Normális vagyok, ha meghagyom az utolsó falatot?

August 1942-ben született, amikor szülővárosában, a belga Sint-Niklaasban még javában dúlt a második világháború. Ilyen helyzetben, amikor nem volt bőség, bármit meg kellett enniük, ami csak az asztalra került, nem válogathattak. Furcsa, ha ilyen gyermekkor után alakul ki egy olyan szokás, ami nagyon nem tűnik ésszerűnek.

"Akkoriban nem mondhattuk, hogy ezt nem szeretjük, és nem esszük meg" - idézi a 73 éves férfit a Die Welt. Visszaemlékezéséből kiderül, hogy nem finnyáskodhatot, pedig voltak dolgok, amiket alig tudott elviselni, és ha lett volna választása, bizony a tányéron hagyja. Például ilyen volt a tél előtt levágott disznó, melyet elraktároztak, majd kora tavasszal elővettek, és nem volt igazán friss. Főleg a zsíros szalonnától undorodott, de már csak azért sem ellenkezhetett, mert a zsír rengeteg energiát tartalmaz, amiről akkor is tudták, hogy nagy szükség van rá.

Évekkel később alakult ki a furcsa szokása, "nehezen, vagy egyáltalán nem tudom megállni, hogy evés után ne hagyjak pár falatot a tányéron. Ez a mai napig így van, szinte minden étkezésnél. Az utolsó darab hús, krumpli vagy bármi, akármennyire fenséges volt evés közben, egyszerűen ott marad a tányér szélén." Racionális oka nincs, hogy meghagyja az utolsó falatot - ezt ő is pontosan tudja, és már mások is szóvá tették.


"Úgy érzem, elég öreg vagyok már ahhoz, hogy ha valami nem tetszik, azt ne csináljam. Ez az idős kor egyik előnye." Még ha csak egyszerű dologról is van szó, pszichológiailag fontos szerepe van. Ilyenkor az ember kicsit úgy érzi, a maga ura, és mindent úgy csinál, ahogy ő akar. Ez a tudat még akkor is fontos, ha valójában az élet nem minden területén van ez így. Még ha megmosolyogtató, esetleg idegesítő szokásról is van szó, megvan a maga szabályozó szerepe.

Ugyanis ha külső tényezők határozzák meg, mit és mikor eszünk, akkor nagyon gyakran elválik az evés a természetes éhség és jóllakottság érzésétől. Sokan, akik gyermekkorukban szűkösen éltek, azt mesélik, hogy számtalan esetben csak nehezen tudják eldönteni, mikor éhesek, és mikor jóllakottak.

Ugyanígy vannak azok, akiket a szülők arra neveltek, hogy a tányéron nem maradhat semmi. Egy friss amerikai tanulmány szerint esetükben sokkal nagyobb az elhízás veszélye. August tehát természetes módon szabályozza az éhségét és a jóllakottságát.

Érdekes kulturális adalék, hogy August hasonló okok miatt szereti nagyon a kínai konyhát. "Náluk durva sértésnek számít a házigazda felé, ha megeszed az utolsó falatot is. Ezt azt jelenti náluk, hogy éhes maradtál."