Ne mástól várja a motivációt!

Azt gondolhatnánk, hogy egy segítőkész partner támogatást ad az olyan kitartást igénylő feladatokhoz, mint például a rendszeres kocogás, vagy a tanulás. De egy új pszichológiai tanulmány szerint ennek épp az ellenkezője igaz: a másik embertől elvárt támogatás aláaknázza a motivációt és sok esetben hátráltatja az érdemi munka elkezdését.

A tanulmány szerzői, Gráinne M. Fitzsimons a Duke Egyetemről és Eli J. Finkel, a Northwestern Egyetem munkatársa ezt a jelenséget "önszabályozó erőforrás áthelyezésnek" nevezik. Tudat alatt ilyenkor az ember a partnerétől várja el, hogy előremozdítsa őt a céljai felé, és ez általában egyfajta elkényelmesedéssel jár együtt.

Fitzsimons szerint, ha csak egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, akkor a segítőtársaknak negatív hatásuk lehet, ám abban az esetben, ha nem csupán egy célra koncentrálunk, hanem több cél között osztjuk meg az energiánkat, akkor hatásos lehet egy partner a céljaink elérésben.

A kutatók egy kísérlet során az egyik csoport tagjait arra kértek meg, hogy egy konkrét cél eléréséhez vegyenek igénybe baráti segítséget, míg a másik csoportnál általánosabb célokat tűztek ki. Az eredmények kiértékelésekor azt állapították meg, hogy az első csoport tagjai kevesebb energiát fektettek a céljaik elérésébe, mint a kontrollcsoport. Tehát egy konkrétan meghatározott cél elérése érdekében az ember hajlamosabb az erőforrást áthelyezni a segítő partnerre, ahelyett, hogy önmaga tenne erőfeszítéseket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra