Nagymama receptjei - vegyük elő a régi receptkönyvet

Nem követik a modern cukrásztrendeket, eritrit és xilit helyett sima cukrot használnak, a díszítéssel sem pepecselnek hosszasan, mégis a nagymamák az ünnepi sütemények bajnokai. Karácsonyra készülődve ne törjük tehát a fejünket, hogy milyen újhullámos édességgel lepjük meg a vendégeket, hanem vegyük elő a hagyományos családi finomságokat!

Álljunk meg egy pillanatra, és idézzük fel gyerekkorunk karácsonyait: milyen emlékek jutnak először eszünkbe? Biztosan van köztük olyan, amikor a várva várt ajándékot találtuk a csomagolásban, amikor közösen díszítette a család a karácsonyfát és közben régi anekdotákat mondtak az idősebbek. És egész biztosan azt sem felejtjük el, amikor a nagymamához érkezve alig vártuk, hogy beleharapjunk a finomabbnál finomabb süteményekbe. Mert mindenkinél van olyan édesség, amit a nagyijánál evett először, és annak mennyei íze és a hozzá kapcsolódó meghitt emlék elkíséri egy életen át. A pandémia jelentette nehézségek közepette pedig mindenkinek jól esik pár falat nosztalgia.

Karácsonyi hagyományok, amelyek végigkísérik az életünket Ma már inkább csak az óvodás ünnepségeken betlehemeznek, nem készítünk Luca-széket, regölők sem járják a házakat, és rohanó világunkban hajlamosak vagyunk a karácsonyt a kötelező ajándékozással összekötni. Szerencsére azért sok olyan, a régmúltban gyökerező szokás maradt fent , amely továbbra is még tündöklőbbé teszi a szeretet ünnepét.

A nagymama garantáltan repesni fog az örömtől, ha elkérjük a kincsként őrzött receptgyűjteményét . Sőt még nagyobb boldogság számára, ha közös sütős napot szervezünk akár az unokákat is bevonva. Oldjuk fel a járvány miatti bezártság magányosságát, és tanuljuk el a konyhai mesterfogásokat! Ha pedig erre a távolság vagy egészségügyi okok miatt nincs lehetőségünk, akkor hívjuk segítségül a technika vívmányait, hogy ha nem is élőben, de videótelefonálás útján mégis együtt készíthessük el a tradicionális karácsonyi édességeket.

Kókuszkocka

Ha nincs sok időnk pepecselni a konyhában, mégis finomra vágyunk, a klasszikus kókuszkockánál nincs jobb megoldás. Puha vajas tészta, csoki és kókuszreszelék: nem bonyolult, de így is mindenki kedvence. A kókusz pedig ünnepi hangulatot kölcsönöz neki, így bátran kínálhatjuk a nagyik titkos fegyverét a karácsonyi ebéd után.

Hozzávalók:

  • 200 g finomliszt
  • 160 g vaj
  • 280 g cukor
  • 40 g méz
  • 3 db tojás
  • 230 ml tej
  • 20 g kakaópor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csipet só
  • 2 teáskanál rum (igény szerint elhagyható)
  • 1 csomag kókuszreszelék.

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő alsó-felső sütésen 180 fokra, egy körülbelül 20x25 centis tepsibe pedig simítsunk sütőpapírt, vagy vajazzuk-lisztezzük ki vékonyan. Vegyünk elő egy nagyobb tálat, és abban keverjünk habosra 60 gramm szoba-hőmérsékletű vajat 180 gramm cukorral, a tojásokkal és a mézzel, majd öntsünk hozzá 2 deci tejet. Ezután adjuk hozzá a sót, sütőport és a lisztet is, keverjük el alaposan, és a kész masszát öntsük a tepsibe, majd süssük 30-35 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy mikor van kész. Ha megsült, vegyük ki, tegyük hűvös helyre, hogy hamarabb kihűljön. Közben olvasszuk fel és keverjük össze a maradék 100 gramm vajat, 100 gramm cukrot, majd mehet bele a 30 milliliter tej, kakaópor és rum is. Ezután vágjuk kockára a kihűlt tésztát, mártsuk őket bele a csokis mázba, végül forgassuk meg őket alaposan kókuszreszelékben.

A kókuszkocka egy viszonylag gyorsan és könnyen elkészíthető finomság. Fotó: Getty Images
Kókuszkocka: gyorsan és könnyen elkészíthető finomság. Fotó: Getty Images

Hájas sütemény szilvalekvárral

A gourmet szakácsok talán felhúzzák a szemöldöküket azon, miért kerül sertésháj egy édességbe, a diétázók kalóriaszámlálója is biztosan kiakad tőle, de a hájas süteményeknél kevés finomabb létezik. Igazi régimódi téli édesség, amelyet vidéken a disznóvágások idején készítettek a friss hájból. Ráadásul töltelékként a nagyi által készített lekvár kerülhet bele, ami megkoronázza az ízeket. Elkészítése nem egyszerű, de a nagymama biztosan szívesen megosztja a titkát, ő hogyan készíti.

Hozzávalók:

  • 70 dkg liszt
  • 35 dkg háj
  • 1 db egész tojás
  • 1 db tojássárgája
  • 1 dl fehérbor
  • 1 evőkanál ecet
  • 1 dl szódavíz
  • 1 kis doboz tejföl
  • 15 dkg sűrű szilvalekvár.

Elkészítés:

A hájat éles késsel hártyázzuk le, majd daráljuk le, keverjünk hozzá 10 dkg lisztet, és tegyük félre hideg helyre. A többi lisztet szórjuk egy nagy keverőtálba, adjuk hozzá a tészta többi hozzávalóját, és dolgozzuk össze. Ha a nagyit követjük, a kézi dagasztást választjuk, de ha sietünk, bevethetjük a robotgépünket is. A lényeg, hogy a végén rugalmas, hólyagos tésztát kapjunk, amit utána negyedórára rakjunk a hűtőbe. Ezután lisztezett deszkán gyúrjuk át és nyújtsuk ki téglalap alakúra. Ekkor kenjük rá a hájas massza harmadát, amit akár picit bele is ütögethetünk. (A hájtól lesz szép réteges a végeredmény.) Hajtsuk négybe a tésztát: először a két szélét hajtsuk be a feléig, majd az így kapott téglalapot ismét félbe. Pihentessük újabb 30 percig, majd a nyújtás-hájazás-hajtogatás-pihentetés műveletét ismételjük meg még kétszer. Ha ezekkel megvagyunk, melegítsük elő a sütőt alsó-felső sütésen 180 fokra, nyújtsuk ki a tésztát 3-4 milliméter vastagságúra, és vágjuk fel téglalapokra vagy háromszögekre a nagyi instrukciói szerint. Kanalazzunk mindegyikre a lekvárból és hajtsuk össze őket, hogy ne tudjanak szétnyílni. Nagyjából 20 perc alatt aranybarnára sülnek, ekkor szórjuk meg őket porcukorral, és itt jön a legnagyobb kihívás: igyekezzünk megállni, hogy azonnal felfaljuk az összeset.

Mákos guba házi vaníliasodóval

A mák hagyományos karácsonyi hozzávaló, a népi hiedelem szerint bőséget hoz. Nem mellesleg a mákos sütik isteni finomak. A mákos guba elkészítése pedig tényleg nagyon egyszerű, a család fiatalabb tagjai is süröghetnek a konyhában a nagymama legnagyobb örömére. Remek fogás egy kiadós halászlé után, vagy ha karácsony másnapján a kissé megszáradt kiflikkel szeretnénk kezdeni valamit - akár ünnepi reggeliként is megállja a helyét.

Hozzávalók:

  • 6 nagyobb kifli
  • 1,5 liter tej
  • 8 tojássárgája
  • 23 dkg mák
  • 20 dkg cukor
  • 7 dkg porcukor
  • 3 csomag vaníliás cukor
  • 2 csapott evőkanálnyi liszt.

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt alsó-felső sütésen 180 fokra, és közben állítsuk össze a gubánkat. Először is kezdjünk el melegíteni 7,5 deci tejet, egy külön tálban keverjünk 5 tojássárgáját 1,5 csomag vaníliás cukorral, és ezután adjuk hozzá a tejhez. A mákot keverjük össze a porcukorral, a kifliket karikázzuk fel, közben fél szemmel figyeljük, hogy a tej ne főjön fel. Vajazzunk ki egy nagyobb jénai tálat, és rétegezzük ebbe a hozzávalókat: alulra kerüljön a kifliből, locsoljuk meg egy adag tejes keverékkel, és szórjunk rá a mákból. Folytassuk így, amíg el nem fogynak a hozzávalók, majd mehet a sütőbe 20-25 percre. Amíg sül, készítsük el a vaníliasodót. Bár gyorsabb pudingport használni, a házi sodó az igazi, ezt biztosan a nagyik is így látják. Tehát keverjük ki a 3 tojássárgáját a maradék sima és vaníliás cukorral, majd ha már kissé habos, adjuk hozzá a tejet és kevés lisztet. Érdemes apránként adagolni a lisztet, hogy ne legyen csomós. Gőz fölött sűrítsük be, és ha kész a guba, öntsük nyakon vele.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra