Miért tűnnek el a süllyesztőben a "celebecskék"?

Az ismert embereknek és hírességeknek két alapvető fajtája létezik: az egyik, aki igazán híressé válik, akár évtizedeken keresztül az érdeklődés középpontjában maradhat, azonban vannak olyan hírességek is, akik csak egy rövid ideig népszerűek.

A Stony Brook Egyetem kutatói több évtizednyi, hírességek nevét megemlítő, angol nyelvű újságcikkeket elemeztek, és megállapították, hogy aki igazán híressé válik, annak a neve akár több évtizeden keresztül is az érdeklődés középpontjában maradhat. A tanulmányból az is kiderült, hogy a hírességek nevének éves újra előfordulása rendkívül alacsony volt, és a híres emberek 96 százaléka - akiknek évente legalább 100 alkalommal jelent meg az újságokban a neve - átlagosan már legalább három éve köztudatban volt.
Számos különféle oka lehet annak, hogy valaki végül híressé válik, akár a tehetsége révén, akár egy kiemelkedő esemény kapcsán, de az ideiglenes, gyorsan megszerzett hírnév nem hasonlítható össze a legendás nagy nevekkel, és egy idő kikopik a köztudatból. Az igazán híres emberek klasszikus karrierutat járnak be, idővel egyre szélesebb körben válnak ismertté, hosszú ideig híresek maradnak, majd végül lassan, fokozatosan elhalványodik a hírnevük, jegyezték meg a kutatók Amerikai Szociológiai Társaság hírlevelében.

"Leonard Cohen például 40 évvel az ismertté válását követően még mindig nagyon népszerű, de például csak kevesen emlékeznek a repülőgép pilóta Chesley Sullenberger nevére, aki néhány évvel ezelőtt sikeres kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón. Néhány hétig mindenki róla beszélt, mára azonban feledésbe merült a neve" - hozott fel egy példát Arnout van de Rijt, a Stony Brook Egyetem szociológia docense, a tanulmány társszerzője. A tanulmány az American Sociological Review című társadalomtudományi szakfolyóirat áprilisi számában jelent meg.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

január 06. - január 12.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
9 500
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +7 °C
Minimum:
-6, +1 °C

Hazánkban hétfon délelőtt változóan felhős lesz az ég, az északi tájakon a gyengén vagy közepesen felhős, délen az erősen felhős időszakok lesznek túlsúlyban.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag