Miért örülünk az ajándékozásnak?

Az ajándékozás valószínűleg evolúciós örökségünk, de fontos szerepe van a modern társadalmi kötelékek erősítésében is. Biológiai alapjai is van: kötődés- és boldogsághormokokat szabadít fel bennünk az ajándékozás folyamata. Nem kell az anyagiakra koncentrálnunk, hiszen minél személyesebb az ajándék, annál nagyobb örömet válthat ki.

Közismert dolog - bár nem szívesen valljuk be magunknak - az ajándékozás legalább olyan örömet tud szerezni, mint az ajándék átvétele. Sőt! Örömhormonokat ( dopamint és endorfint ) szabadít fel bennünk. Más kutatások szerint a szerotonin és az oxytocin szintje is kedvezően alakul ilyenkor. Ez utóbbi nemcsak szüléskor, szoptatáskor fontos hormon, hanem "öleléshormon" is: az ajándék átadásakor egy ölelés, egy puszi, egy simogatás - olyantól, akivel szeretetkapcsolat köt össze minket - oxitocint szabadíthat fel bennünk. E hormonok tehát az agyunkban a jutalmazásért felelősek, így a jól-létünkről gondoskodnak.

Az ajándékozás erősíti a kapcsolatokat

A barátságokat, szerelmet, rokoni kapcsolatokat már önmagában erősíti, ha ajándékot adunk szeretteinknek. (Még akkor is, ha - mint említettük - az ajándékvásárlás már önmagában is örömmel tölt el bennünket.) A kötelék erősítése nagyon fontos: felmérték, hogy a hosszabb élet egyik titka, ha minél több emberi kötelék fűz össze másokkal minket. Ráadásul itt nemcsak a szoros kötelékekről van szó.

Az ajándékozás örömet okoz és megerősíti a személyes kapcsolatokat
Az ajándékozás örömet okoz és megerősíti a személyes kapcsolatokat

Az emberi társadalomban az ajándékozás azért fontos, különösen a modern korban, mert a kötelékteremtésnek egy rendkívül kellemes és társadalmilag egyik legelfogadottabb módja. Józan ésszel is belátható, hogy igazán akkor jó ajándékozni, ha látjuk: a másik örül annak, amit veszünk. És ehhez nem is mindig arra van szükség, hogy kitaláljuk, mit is akar a másik. Néha jobb, ha magunkból "adunk valamit", azaz olyan ajándékot választunk, ami rólunk is elárul valamit. A valódi köteléket pedig éppen az jelenti, ha az ajándék nemcsak az elfogadóról, sőt nemcsak az ajándékozóról, hanem a kettőjük közötti kapcsolatról szól. "Csináltam egy tortát anyám születésnapjára! És kiderült, sokkal jobban örült, mintha valami kacatot vettem volna neki, amit amúgy ő is simán megvehetne magának a boltban" - találta el az ajándékozás kulcsmomentumát egy ismerős.

És mivel lehet gyengíteni a köteléket? Először is, ha nem veszünk ajándékot. Ezzel ugyanis az örömérzetet vesszük el - magunktól és a másiktól is. Gyengítjük ugyanis a köteléket egymás között, jóllehet éppen az erősítésére lenne szükség. Erről egy korábbi cikkünkben is írtunk: egy közgazdász azt javasolta, szüntessék be a karácsonyi ajándékozást, mire egy szociológus arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a társadalmi kommunikáció fontos formája .

Az ajándékozásnak evolúciós gyökerei is vannak. A szűkös és nélkülöző életmód közepette a fajfenntartásban fontos szerepet játszhattak az "extra" ajándékok, nyilván ez kezdetben valamilyen élelem lehetett. Ugyanakkor a férfiak hajlamosabbak - talán éppen az említett evolúciós okokból - anyagiasabb, illetve praktikusabb ajándékokat vásárolni.

Figyeljünk arra is, hogy ne rontsuk el az ajándékozás örömét. Kevésbé lesz örömteli, ha már hónapokkal előtte fárasztjuk a megajándékozottat, hogy mit fogunk neki venni. Az sem jó, ha állandóan faggatjuk, hogy mire van szüksége. Természetesen nem arról van szó, hogy ne kérdezzük meg az érintettet - végszükség esetén ez szintén praktikus és célravezető módszer. Ám túlzásba sem kell esnünk, és nem szükséges állandó témává és nyűggé tennünk az ajándékozást.

Ne legyen felesleges

Az ajándékozásból egyébként valóban lemérhető, hogy mennyire fontos a másik számunkra. És a másik le is méri ezt - jó, ha tudjuk. Ha egy használt ajándékot kapunk (sokszor előfordul ez is), ha ronda a csomagolás, ha egyáltalán nincs csomagolás - ezek mind-mind jelzésértékűek, és az emberek gyorsan észlelik, hogy mennyire fontosak a másik számára.

"A legfontosabb az lenne, hogy ne csináljunk feladatot a karácsonyból" - mit tanácsol a szakember az ünnepi készülődéshez? Részletek itt.

A karácsonyi ajándékozás a mai felfokozott világban sokszor a stressz szinonimája. Ám ha időben elkezdjük az ajándékok kiválasztását, nemcsak a stressztől mentesülünk, hanem átgondolhatjuk, milyen kapcsolaterősítő szerepe van az ajándéknak. Milyen személyes motívumot vihetünk az ajándékozás folyamatába. (Ezért rossz a pénz ajándékozása, ez talán a legszemélytelenebb ajándék.) Ha valamit magunk készítünk, természetes, hogy a személyiségünkből is átadunk valamit az ajándékozottnak. De ha egy közös élményre emlékeztető ajándékot veszünk, az is többet érhet, mint a drága, de felesleges holmi.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra