Meglepő dolog derült ki a bosszúvágyról

Legyen szó könyvekről, színházi előadásokról vagy akár filmekről, jobban élvezzük, ha a fiktív történetek főgonoszai aránytalanul súlyos büntetést kapnak gaztetteikért, mintha megbocsátanának nekik - derült ki egy új kutatásból.

"Szeretjük azokat a történeteket, amelyekben a gonosztevők végül megbűnhődnek, és kifejezetten szórakoztatónak találjuk, ha a büntetés mértéke súlyosabb, mint a bűné, amelyet elkövettek" - mutatott rá Matthew Grizzard, az Ohiói Egyetem kommunikáció- és médiatudományi tanszékének adjunktusa, a tanulmány vezető szerzője. A szakember és kollégái összesen 184 főiskolai hallgatót vontak be egy kísérletbe, aminek során a résztvevőknek különböző elbeszéléseket kellett elolvasniuk és értékelniük. A történetekről az önkéntesek azt az információt kapták, hogy azok egy televíziós sorozat részeinek lehetséges forgatókönyvei.

Szórakoztatóbbnak tartjuk, ha a gonosztevők végül súlyos büntetést kapnak tettükért
Szórakoztatóbbnak tartjuk, ha a gonosztevők végül súlyos büntetést kapnak tettükért. Fotó: Getty Images

Milyen lépések vezetnek a megbocsátásig? Részletek itt.

A hallgatók összesen 15 elbeszélést olvastak el, amelyek harmadában a főgonosz tettét az áldozatok valamilyen pozitív reakcióval fogadták, harmadában a gonosztevő méltó büntetést kapott, harmadában pedig súlyosabb büntetést, mint amit a tette indokolt volna. Az egyik történetben például az egyik szereplő ellopott 50 dollárt egy munkatársától. A résztvevők ezután három lehetséges lezárást ismerhettek meg. Az egyik forgatókönyv szerint az áldozat végül vett egy kávét a tolvajnak, a másikban visszalopott tőle egy 50 dollár értékű whiskey-t, a harmadikban pedig egyrészt visszalopta a saját 50 dollárját, majd ráadásként letöltött egy pornófilmet is a tolvaj munkahelyi számítógépére.

A büntetést kedvelték a legtöbben

Miután elolvasták elbeszéléseket, a résztvevőknek azonnal vissza kellett jelezniük, hogy tetszettek-e azok nekik. Összességében több tetszést váltottak ki azok a történetek, ahol a bűnös a tettének megfelelő súlyú büntetésben részesült, mint a másik két lehetőség. Mi több, az önkéntesek gyorsabban is jeleztek vissza ezekre. "Az emberek tudat alatt azért sejtik, milyen büntetést szánnának egy gonosztevőnek, amikor pedig a történet lezárása beteljesíti az elvárásaikat, gyorsabban vissza tudnak jelezni az olvasottakra" - magyarázta Grizzard. Hozzátette, az elmaradó és a túlzott büntetés nyomán egyaránt tovább tartott a hallgatóknak, hogy eldöntsék, tetszett-e nekik vagy sem az adott történet, ennek hátterében azonban különböző okok állhattak.

Az önkénteseknek ugyanis annak alapján is értékelniük kellett a forgatókönyveket, hogy mennyire élvezték azokat, illetve hogy mennyire ítélik a leírtakat jelentőségteljesnek, elgondolkodtatónak. Előbbi tekintetben azok a sztorik bizonyultak a legszórakoztatóbbnak, amelyekben a rosszfiú a kelleténél keményebb büntetést kapott a végén, a legtöbbre mindazonáltal a megbocsátással végződő történeteket taksálták a kutatás alanyai. "Talán csak azért vártak kicsit tovább a résztvevők a tetszik vagy a nem tetszik gomb megnyomásával a megbocsátást bemutató elbeszélések után, mert jelentőségteljesebbnek találták azokat. Ezzel szemben az aránytalan büntetést felvonultató történteknél inkább azért, mert jobban élvezték azokat, és a hosszabb szünet annak szólt, hogy egyszerűen csak ízlelgették még az extra büntetést, amelyet a negatív szereplő kapott" - vélekedett Grizzard.

Nem élvezzük, de becsüljük a megbocsátást

Mindent egybevetve az eredmények arra utalnak, hogy a tisztességes és igazságos megtorlás számít a morális alapvetésnek, így tehát könnyedén és teljes természetességgel el tudjuk fogadni. "Ha azonban a büntetés hiányával szembesülünk, úgy mérlegelnünk kell, ami már nyilván kevésbé megy ösztönösen. Ezzel együtt meg tudjuk becsülni a megbocsátást, még ha nem is különösebben élvezzük" - hangsúlyozta a kutató.

A tanulmány 2019. december 29-én jelent meg a Communication Research című folyóirat online felületén, a későbbiekben pedig a nyomtatott kiadványban is bemutatják.

Forrás: news.osu.edu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra