Mégiscsak jót tesznek a rossz szokások?

Mindannyian hajlamosak vagyunk megadni magunkat a rossz szokásoknak: pár kockányi csokoládénak, egy gyors kávénak (vagy kettőnek), netán annak, hogy sokkal többet aludjunk egy hétvégén (vagy akár egy hétköznap), mint az normális lenne. Ezek a "rossz szokások" azonban sok esetben jót tesznek, és sokkal rosszabb helyzetektől mentenek meg: néha csak egy apró változtatás szükséges ahhoz, hogy tényleg a legjobbat hozzuk ki mindenből.

Kávéfüggőség

A kávéra sok rosszat mondtak már eddig, de pár pohárnyi kávénak jól mérhető egészségügyi előnyei is vannak, ez az ital fokozza ugyanis a mentális képességeket, a figyelmet, az ébrenlétet, és újabb kutatások szerint a kettes típusú cukorbetegség kockázatát is csökkenti. Arra viszont figyelni kell, hogy késő délután már ne igyunk, ugyanis mintegy 6 órát vesz igénybe, hogy a koffein eltávozzon szervezetünkből - amíg ez nem történik meg, nem tudunk jól aludni.

Halogatás és semmittevés

Amikor túlságosan leterheljük magunkat vagy mindent egyszerre próbálunk megcsinálni, nem csoda, hogy stresszesek leszünk - ennek következtében pedig rosszabbul alszunk, magasabb lesz a vérnyomásunk és hajlamosabbá válunk az elhízásra is. Ilyenkor sokat segíthet, ha a nem sürgős feladatainkat félretesszük. A fontos dolgokat persze ne halogassuk, mert azzal csak újabb stresszforrást generálunk.

Csokoládéfüggőség

Jól tudjuk, hogy a cukorban igen gazdag, feldolgozott csokoládé nem tesz jót sem az egészségünknek, sem pedig a testsúlyunknak - és ennek ellenére rengetegen nyúlunk hozzá mindennap. Ez pedig nem is baj - a trükk abban rejlik, hogy a tejcsokoládét magas kakaótartalmú étcsokoládéra kell cserélnünk. A magas kakaótartalomhoz ugyanis egészségügyi előnyök köthetők: jobb emlékezőtehetség, egészségesebb szív - sőt, akár még fogyás is. Ha pedig nem egyedül, hanem szeretteinkkel együtt eszünk csokoládét, az társas kapcsolatainknak is jót tesz és mentális jóllétünket is fokozza. (Sokat azért ebből se együnk!)

A magas kakaótartalmú csokoládé jót is tehet szervezetünknek

Énidő

Önzésnek tűnhet, ha néha egyedül akarunk lenni , de az igazság az, hogy az énidő csodákat tehet. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy nem töltünk elég időt pihenéssel és nem figyelünk magunkra eléggé. A trükk ugyanaz, ami a megfelelő étrendnél és az edzéseknél is segített: csak az arányokra kell figyelnünk. Ha pedig bűnösnek éreznénk magunkat amiatt, hogy magunkkal akarunk foglalkozni, jusson eszünkbe: ha mi nem vagyunk jól, másokra sem tudunk figyelni.

A társtalanságnak is van előnye

Több alvás

Sokan feleslegesnek vagy egyenesen lustaságnak tartják a több alvást , a délutáni sziesztát vagy a hétvégi alvásmaratont. Tény, hogy általában 7-9 óra alvást tartunk normálisnak, de van, aki ennél többet igényel. Ha pedig kevesebbet alszunk munkarendünk vagy a stressz miatt, azt valamikor be kell pótolnunk, amit leginkább a hétvégén tudunk megtenni. Az mindenesetre biztos, hogy rendszeres, pihentető alvásra van szükségünk ahhoz, hogy egészségileg a legjobban legyünk: nem mindenki lehet Margaret Thatcher, aki a hírek szerint csak napi 4 órát aludt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra