Magányos? Egy forró fürdő segíteni fog!

Aki egyedül érzi magát, vegyen egy forró fürdőt! Egy tanulmány szerint az ázás segít leküzdeni a magány és az elszigeteltség érzését.

A Yale Egyetem kutatói szerint a forró víz pótolhatja a társaságot, hiszen a többi ember által nyújtott melegséget helyettesíti. Felmérésük szerint minél inkább egyedül van valaki, annál több és magasabb hőmérsékletű fürdőt szokott venni.

A szakemberek arra kérték a 18 és 65 év közötti önkénteseket, hogy jegyezzék le a fürdési és zuhanyzási szokásaikat, és azt, hogyan érezték magukat előtte és utána. Ezzel egy időben felmérték, hogy milyen az emberi kapcsolataik minősége, és szoros összefüggést találtak a fizikai és a társadalmi értelemben vett melegségigény között. Véleményük szerint mindez a gyerekkorba nyúlhat vissza, amikor a meleg levesek és italok jelentették a biztonságérzetet.

"A fizikai melegség csökkenti az egyedüllét okozta szorongást. Minél magányosabbak vagyunk, annál inkább szükségünk van erre a pótlékra" - olvasható az Emotion című pszichológiai folyóiratban. A kutatók remélik, hogy eredményeik segíthetnek a depresszió kezelésében.

Nem a Yale Egyetem kutatása az első a témában. Korábban egy kanadai szakembergárda is úgy tapasztalta, hogy a magányos emberek hajlamosabbak a fázásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra