Sorozatunk előző részében arról írtunk, miért fontos, hogy legyen saját életfilozófiánk. Most arról olvashatnak, hogy milyen életcélok mozgatnak bennünket. Ezek a célok két nagy csoportba sorolhatók: 1. a személyes boldogság, 2. jót tenni másokkal. Az lenne az igazi, ha ennek a két fő célnak az elérése nem kerülne egymással ellentétbe, de ha tárgyilagosak vagyunk, be kell ismerni, hogy ez szinte lehetetlen.
Adni vagy kapni?
Hiszen, ha az aranyszabályhoz tartanánk magunkat - szeresd felebarátodat, mint temagadat - akkor nem engedhetnénk meg, hogy naponta 42 ezer gyerek haljon meg a világon olyan nélkülözés következtében, amit meg lehetne szüntetni jólétünk egy részének feláldozásával. Ezzel az okoskodással azonban nem sokra megyünk: a valóságos lehetőségekből kell kiindulni. Először is nem vagyunk egyformák. Az egyik embernek sokkal fontosabb a személyes boldogulás, a másik inkább adni szeret. Mint mindig, ezúttal is inkább a szélsőségekkel van a baj.
Aki mindig kizárólag a személyes boldogulását helyezi előtérbe, az életének egy későbbi szakaszában csaknem bizonyosan találkozik valamilyen ürességérzettel, céltévesztéssel. A másik szélsőség ahhoz vezet, hogy a viszonzásra nem talált "jóság" egyszer csak elapad, és a mindig csak másokért tevékenykedő ember úgy érzi, kihasználták, nem méltányolták, nem is érdemelték meg az ő önzetlenségét.
Jó ha tudjuk, hogy mi milyen csoportba tartozunk, melyik szélsőség fenyeget inkább az életünkben.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Lelkiismeretünk életre kelne
Amikor úgy érezzük, hogy nem saját erkölcsi elveinknek megfelelően cselekszünk, bűntudatunk van. Ezt azonban nem tudjuk sokáig elviselni, ezért működésbe lép az élet más területén is sokszor használt elhárító mechanizmusunk. Íme néhány módszer, amivel magunkat és környezetünket megpróbáljuk meggyőzni arról, hogy bár nem helyesen cselekedtünk, ez mégsem olyan nagy baj.
- Nem jellemző egyedi, bocsánatos bűnnek állítjuk be, amit tettünk: csak a családomért loptam, csak azért hazudtam, hogy megvédjem a barátomat, csak azért csaltam a vizsgán, hogy átjussak stb..
- Átcímkézzük a tettünket, és ezzel csökkentjük a jelentőségét: nem loptam, csak kölcsön vettem, nem leütöttem, csak nyakon legyintettem, nem hazudtam, csak nem kötöttem mindent az orrára stb..
- Mások fogyatékosságaihoz hasonlítjuk a miénket: ez semmi ahhoz képest, amit X. Y. csinált, a milliomosok közül nagyon sokan egyáltalán nem fizetnek adót, miért nem a gazdagok adakoznak a szegényeknek, miért rám várnak stb..
- Más a felelős azért is, amit én tettem vagy épp nem tettem: csak mentem a tömeggel, miért pont nekem kellett volna segíteni, annyi ember állt még ott...
- Az áldozat felelőssé tétele: ha nem kezdett volna ki velem, még mindig élne, nem adok egy fillért sem a hajléktalanoknak, ők a felelősek a helyzetükért, mert nem akarnak dolgozni...
Ha magunkra ismerünk ezekben a kijelentésekben, az nem jelenti feltétlenül, hogy erkölcstelenek vagyunk, és teljesen hiányoznak életünkből az értékek. Senki sem gyalogolhat át az életen makulátlan hófehér palástban, kisebb-nagyobb megalkuvásokra mindannyian rákényszerülünk. Ha azonban tisztában vagyunk vele, hogy mikor, mivel magyarázzuk ki ezeket a megalkuvásokat, komoly lépést tettünk a minden változás alapját képező önismeret irányába.
Önismeret és őszinteség
Saját értékeink és életelveink, életfilozófiánk kialakításához az első lépés az önismeret, aminek az őszinteség az alapja. De sok gyakorlati lépést is tehetünk, az életfilozófia ugyanis nem könyvekből kibányászott, magasztos kijelentések gyűjteménye. Sokat segít, ha nekifogunk, és megírjuk a saját értékeink jegyzékét, mindazokat a tulajdonságokat, amelyek számunkra valóban fontosak, majd e lista alapján megfogalmazzuk az életfilozófiánkat.
Lehet, hogy erős ellenállás ébred bennünk az írás közben. Ez annak a jele, hogy lelkünk mélyén igen ellentmondásos viszonyban vagyunk ezzel az egész kérdéskörrel. Azt, hogy jó emberek vagyunk vagy rosszak, és ezt az egész kérdést miként kell megközelíteni, meglehetősen mélyre temette az elmúlt évtizedekben a nyugati civilizáció. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megkerülhetjük a problémát.
A pszichológiai önsegítés igazi próbaköve, hogy semmiképpen se álljunk meg azon a ponton, amikor kezdjük érteni, hogy mit is kellene tennünk. Ettől ugyanis még semmi nem változott, ha a gyakorlatban minden a régiben marad, akár rosszabbodhat is a közérzetünk a be nem váltott ígéretek és lehetőségek ismeretében.
Cselekedetek nélkül minden hiába
Íme példaképpen egy lista azokról a konkrét tevékenységekről, amelyekbe belefoghatunk, ha például a korábbinál nyitottabb, segítőkészebb viszonyt akarunk kialakítani másokkal és magunkkal.
- Kövessük az aranyszabályt. Lehetőségeink szerint, jövedelmünk egy bármilyen csekély, de meghatározott részét ajánljuk fel karitatív célokra, mégpedig úgy, hogy ennek fedezetét luxus kiadásaink vagy káros szenvedélyeink mérséklésével érjük el. Keressünk a környezetünkben olyan személyt, akinek valóban szüksége van a segítségünkre. De csak annyit vállaljunk, amit valóban teljesíteni tudunk.
- Fogadjuk el saját magunkat és ugyanígy másokat is olyannak, amilyenek. Határozzuk el például azt, hogy egy különösen problematikus kapcsolatunkban, gyermekünkkel vagy házastársunkkal legalább átmenetileg elkerüljük, hogy mi legyünk a konfliktus kiváltója. Egy hónap után nagyon érdekes megfigyelésekre lehet jutni a tekintetben, hogy miként is keletkeznek az életünket megkeserítő családi perpatvarok.
- Legyünk magunkhoz annyira őszinték, amennyire csak képesek vagyunk. Sokat segít, ha naponta leírjuk azzal kapcsolatos legfontosabb gondolatainkat, érzéseinket, hogy mik is valójában a fontos célok az életünkben és milyen problémáink vannak ezzel kapcsolatban. Beszéljünk a barátainkkal nyíltan erről, de készüljünk fel arra, hogy ők esetleg még nálunk is bizonytalanabbak ebben a kérdésben.
- Tudatosan gazdagítsuk az életünket olyan dolgokkal, amiért nem kell fizetni. Vegyünk illatos, meleg fürdőt pusztán azért, hogy jól érezzük magunkat, gyönyörködjünk a naplementében, figyeljük néhány percig intenzíven egy szép fa ágainak, leveleinek finom mozgását, táncoljunk - ha nincs partnerünk, akár egyedül is -, és bármennyire félünk az elhízástól, néha ajándékozzuk meg magunkat egy szelet tortával vagy egy csokor virággal.
- Fejezzük ki szeretetünket, mégpedig sokkal nyíltabban, mint azt tettük korábban. Ez sok embernek problémát okoz, ezért minél többet kell gyakorolni. Sokszor nem valljuk be magunknak, hogy az egyik legnagyobb élmény, ha bennünket szeretnek, és ha mi szeretünk. Ne váljunk szentimentálissá, de barátkozzunk meg a gondolattal, hogy a szeretet beengedése az életünkbe az egyik legfontosabb lépés valóságos értékeink és céljaink megtalálása útján.
Legjobban: