Koronavírus és karácsony: így ünnepeljünk idén

Karácsony közeledtével nagy dilemma, hogyan ünnepelhetünk úgy, hogy közben a biztonsági szempontok is maradéktalanul érvényesüljenek a koronavírus-pandémia által előidézett különleges helyzetben. Távolságtartásra kellene törekednünk a szeretet ünnepén, az általunk megkérdezett szakértő szerint ugyanakkor megtalálhatjuk az arany középutat a szükséges óvintézkedések és érzelmi igényeink között.

A 2020-as év kétségkívül az új típusú koronavírus ( SARS-CoV-2 ) globális elterjedése és annak következményei miatt marad majd meg az emlékezetünkben. A rövid idő alatt pandémiává hatalmasodó járvány mára életünk szinte minden területén érezteti hatását, a védekezés pedig számos más szempontot felülír, alkalmazkodásra és olykor lemondásra kényszerítve mindenkit. A vírus nincs tekintettel az ünnepekre sem, ennél fogva azokat az alkalmakat, amelyek korábban a baráti és családi összejövetelekről, a szeretteinkkel való személyes találkozásokról szóltak, ugyancsak folyamatosan át kell értékelnünk. Így történt ez húsvétkor a járvány első hulláma idején, vagy éppen augusztus 20-án, és ugyancsak erre kell készülnünk az év vége közeledtével.

Orbán Viktor miniszterelnök december 7-én úgy fogalmazott a közösségi médiában, amikor bejelentette a járványügyi korlátozó intézkedések meghosszabbítását január közepéig, hogy "szigor kell, mert karácsony jövőre is lesz, de most az a fontos, hogy mi is legyünk." Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa pedig a TV2 reklámjában a Reszkessetek, betörők! című filmsorozat főszereplője, Kevin karakterébe bújva üzente meg a tévénézőknek, hogy lehetőleg csak azok ünnepeljenek együtt, akik egyébként is egy háztartásban élnek. A szeretet ünnepe idejére minden évben kicsit háttérbe szoríthatjuk a hétköznapi gondokat, idén viszont egymás biztonságát kell elsősorban szem előtt tartanunk, amihez a fizikai távolságtartás az egyik leghatásosabb eszközünk.

karácsony, koronavírus, COVID-19, pandémia, világjárvány
Az idei karácsony egy kicsit más lesz a koronavírus-pandémia miatt. Fotó: Getty Images

November végén ugyancsak dr. Szlávik János hívta fel a figyelmet a koronavírus-fáradtság jelenségére, azaz arra, hogy fogy az emberek türelme, ezzel együtt pedig a védekezés terén is lazul az általános fegyelem. Csakhogy a járvány hazai terjedéséről szóló statisztikák világosan megmutatják, hogy a helyzetet igenis komolyan kell venni, egyelőre nem engedhetjük el magunkat. A karácsony alighanem nagy kísértés, hogy felrúgjuk a szabályokat, nem törődve a fertőzésveszéllyel, önmagunk és családtagjaink egészsége érdekében is fontos azonban, hogy megőrizzük hidegvérünket. Annál is inkább, mert egyáltalán nem törvényszerű, hogy a járványhelyzetben az ünnep valódi jelentősége is elveszik. Egy kis kreativitással és odafigyeléssel az idei karácsony is lehet szép, mi több, bizonyos szempontból akár új lehetőségeket is teremthetnek a mostani különleges körülmények.

Ne engedjünk az ünnep eredeti értékeiből

"Nyilván a vallásos emberek valamelyest spirituálisabban élik meg ezt az ünnepet, de általánosságban igaz, hogy a karácsonyt azért mégiscsak a szeretet ünnepének tartjuk. Ilyenkor az összetartozás, az egymásra való odafigyelés kerül előtérbe, és akár van járvány, akár nincs, ezt nem is szabad elfelejteni" - hangsúlyozta Bodnár Csilla pszichoterapeuta, gyermek-szakpszichológus. "A felnőttek számára a felkészülés, a várakozás időszaka az ünnep igazán értékes része, még ha ezt manapság gyakran a háttérbe is szorítja a karácsony előtti vásárlási őrület. Fontos, hogy hagyjunk magunknak lehetőséget arra, hogy felkészüljünk a meghittségre, illetve arra, hogy jól érezzük magunkat szeretteink körében, tényleg oda tudjunk figyelni önmagunkra és egymásra. Bizonyos szempontból a járvány akár hasznos is lehet a tekintetben, hogy a vásárlási láz háttérbe szorításával visszatereli gondolatainkat az ünnep valódi jelentése felé" - tette hozzá.

"Ez a gyerekeknek is jó. Bár nekik még nyilván az ajándékokkal lehet leginkább kézzel foghatóvá tenni az ünnepet, valójában azonban számukra is az a legfontosabb, hogy ilyenkor ők kerülhetnek a figyelembe középpontjába, rengeteg törődés és szeretet veszi őket körül. A szülők végre nyugodtabbak, mint a rohanó hétköznapok során, és több idejük marad arra, hogy a gyermekekkel foglalkozzanak. Szerintem ebben rejlik az ünnep igazi értéke" - véli a szakember. Mint azt korábban megírtuk, egy friss hazai felmérés eredményei is azt mutatják, hogy idén nemcsak az ajándékvásárlásra szánt összeg csökkent jelentősen a felnőtt lakosság körében, hanem azok aránya is, akik egyáltalán tervezik, hogy vásárolnak karácsonyra ajándékot szeretteiknek. Számottevően emelkedett viszont az online vásárlás iránti érdeklődés, magyarán valóban úgy tűnik, így vagy úgy, de a pandémia hatására sokan lemondanak arról, hogy boltról boltra rohanjanak az ünnepet megelőző időszakban.

Dacára ugyanakkor annak, hogy valamelyest jobban előtérbe kerülhet az ünnep lelki oldala az anyagi javakkal szemben, az új koronavírus összességében mégis kétségkívül beárnyékolja a karácsonyt, hiszen a védekezés jegyében éppen a személyes találkozásokról, nagy családi ebédekről, vacsorákról kell lemondanunk. Mindazonáltal Bodnár Csilla felhívta a figyelmet, hogy a szükséges fizikai távolságtartás nem jelenti azt, hogy ne lehetnének közös élményeink, örömteli találkozásaink szeretteinkkel. "Fontos, hogy megéljük az ünnep boldog pillanatait. A járvány mindössze azt hozza magával, hogy más utakat, megoldási módokat kell találnunk e pillanatok létrehozására. Az ünnep eredeti célját, lélektani pontjait viszont nem szabad feladnunk. Még az első hullám idején, anyák napján láttam a teraszomról, amint egy emeletes ház aljában, az udvaron köszöntöttek fel a családtagjai egy idős, ősz hajú nénit. Tartották ugyan a megfelelő távolságot, maszkot is viseltek, de mégiscsak ellátogattak hozzá. Igazán megható pillanat volt. Úgy gondolom, most is ugyanerre van szükség: törődjünk egymással, igyekezzünk örömet okozni egymásnak, csak keressünk erre valamilyen biztonságos módot.["

karácsony, ajándékozás, koronavírus, COVID-19, pandémia, világjárvány
Nem szabad elfelejtenünk a karácsony valódi értékeit, de ügyelnünk kell a fertőzések kivédésére is. Fotó: Getty Images

Találkozhatunk szeretteinkkel szabadtéren, de akár az internet és az okoseszközök nyújtotta lehetőségeket is kiaknázhatjuk. Készítsünk személyes családi köszöntő videót, vagy vonjuk be videohívás révén a nagyszülőket az otthoni ajándékbontásba, hogy láthassák, az unokák mennyire örülnek a tőlük kapott meglepetésnek. Nagy családi ebédek helyett beszéljünk inkább össze, készítsük el egymásnak a megszokott és kedvenc fogásokat, süteményeket, majd ki-ki fogyassza el azokat saját otthonában. A lehetőségek számának csak a kreativitás szabhat határt, a fő, hogy keressünk járványügyi szempontból is biztonságos módot a kapcsolattartásra, közös élményszerzésre. "Fontos, hogy legyen kapcsolat, összekötés, még ha a személyes találkozás most nem is lehetséges. A cél, hogy megőrizzünk valamit abból, ami igazán fontos a karácsonyban."

A legfontosabb védekezési szabályok

Milyen előzetes óvintézkedésekkel csökkenthetjük a koronavírus-fertőzés kockázatát a karácsonyi családi összejöveteleken? Részletek itt.

Ahogy tehát a járvány gyorsan terjed Európában és így Magyarországon is, a családi összejövetelek, közös étkezések és az utazás egyaránt kockázatot hordoznak magukban. Az ünnepi időszak közeledtével a Clevelandi Klinika honlapja dr. Joseph Khabbaza intenzív terápiás szakorvos segítségével gyűjtötte össze a legfontosabb óvintézkedéseket, amelyekkel csökkenthetjük a magunkra és szeretteinkre, különös tekintettel az idős vagy krónikus beteg hozzátartozókra irányuló fertőzésveszélyt. Dr. Khabbaza szerint jelenleg semmi sem lehet fontosabb a biztonságnál, és érdemes szem előtt tartani, mennyire súlyos terhet róhat hosszú távon is egy család életére, ha valamely tagja éppen a karácsonyi ünneplés során megfertőződve betegszik meg súlyosan.

Azok számára, akik mégis úgy döntenek, hogy vendégeket is fogadnak az ünnep alkalmából, a szakember azt javasolja, legalább szabják szűkre a vendégek számát, egyszerre ne tartózkodjanak túl sokan közös légtérben. "A nagy családi összejövetelekben megvan a potenciál, hogy észrevétlenül is a fertőzés terjedésének táptalajává váljanak, éppen ezért az a legfőbb tanácsom, hogy igyekezzünk ezeket minél kisebb körben megtartani" - hangsúlyozta a szakorvos, hozzátéve, hogy ilyenkor is javasolt megfelelő távolságot tartani egymástól, maszkot viselni , valamint gondoskodni a lakás levegőjének optimális szellőzéséről. Ennek oka, hogy az önfeledt beszélgetések, nevetések és sztorizgatások közben még több légúti váladékcsepp kerül a levegőbe, márpedig az új koronavírus cseppfertőzés útján terjed leghatékonyabban. Dr. Khabbaza is elismeri, hogy nehéz lehet elfogadni a maszkviselés szükségességét saját otthonunkban, mégis ez a védekezés egyik legalapvetőbb eszköze ilyen esetekben is.

Mindazonáltal a szakértő szerint a jelenlegi helyzetben az online térben való találkozás jelenti a legjobb módot arra, hogy biztonságban kapcsolatba léphessenek egymással szélesebb körben a családok. "Ez lehetne a legfőbb módja, hogy akár nagyobb csoportban is megélhessük: együtt vagyunk karácsonykor. Így továbbra is örülhetünk egymás társaságának, láthatjuk a többiek mosolyát, és boldog karácsonyt kívánhatunk egymásnak. Arról nem is beszélve, hogy bárki is legyen a házigazda, nem kell annyira rákészülni a partira, kevesebb erőfeszítést kell fektetni az otthoni rendrakásba."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra