Kilyukadt Grosics Gyula tüdeje

Miután vasárnap ismét kilyukadt Grosics Gyula tüdeje, újra kórházba került. Az egykori legendás focistát a Kútvölgyi kórházban kezelik.

Újra kórházba került, ám akár egy héten belül elhagyhatja a kórházat Grosics Gyula. A legendás kapus kezelőorvosa az MLSZ hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott: Grosics már jobban van.

"Gyula vasárnap reggel hívott fel, elmondta, hogy megint fullad, alig kap levegőt - mondta dr. Pénzes István. - Újra csövet kellett vezetni a mellkasába, ez is egy életmentő operáció volt, de szerencsére minden rendben ment, és már jól van. A cső még benne van ugyan, és néhány napot mindenképpen pihennie kell, de úgy gondolom, hétfőn már hazamehet, sőt, elképzelhető, hogy már a hétvégén elhagyhatja a kórházat" - vélekedett.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra