Kiderült, mennyi időt töltünk tévé előtt nyáron

Nyáron kevesebbet, csupán napi 1-3 órát tévéznek az emberek itthon – derült ki a Direct One friss felméréséből. A legnépszerűbb műsortípusok ilyenkor a sorozatok és filmek, ezeket követik a természetfilmek és a dokumentumfilmek.

Kiderült az is, hogy a mobilitás is egyre nagyobb teret nyer: bár a tévénézés legelterjedtebb helye még mindig az otthon – a válaszadók 96 százaléka itt néz műsorokat –, a fiatalabbak már szívesebben tévéznek máshol. A 18-24 évesek harmada például vonaton, a 18-29 évesek 12 százaléka pedig repülőn is követi kedvelt műsorait.

tévénézés, fiatal nő, televízió, TV
Itthon a felnőttek átlagosan 1-3 órát néznek tévét a nyári időszakban. Fotó: Getty Images

A több mint ezer válaszadó fele 1-3 órát tölt egy átlagos nyári napon tévénézéssel, 26 százalékuk viszont ennél többet, 3-5 órát. A fiatalabb generációk jellemzően egy óránál kevesebbet, az idősebbek ennél többet. A vidéken élő válaszadók elmondták, hogy nyáron a sok egyéb programlehetőség miatt kevesebbet tévéznek, mint a téli időszakban, míg Budapesten a többség ugyanannyi időt tölt ezzel évszaktól függetlenül. (A Nielsen információs, adat- és piacmérő cég adatai szerint 2021 első negyedévében naponta átlagosan 5 óra 12 percet töltött a magyar lakosság a tévékészülékek előtt: a nők 5 és fél órát, míg a férfiak 4 óra 53 percet.)

A hírműsorokat az emberek fele sem nézi

A megkérdezettek 76 százaléka jellemzően sorozatokat és filmeket néz nyáron is, míg a második helyen a természetfilmek, dokusorozatok állnak – a kutatás résztvevőinek 65 százaléka követ ilyen jellegű tartalmakat. Népszerűek a sportműsorok (37 százalék) és a hírműsorok (40 százalék) is. A 25-29 évesek 91 százaléka néz elsősorban filmeket és sorozatokat nyáron is, ezzel szemben a sportműsorok inkább a 30 feletti korosztály számára nyújtanak szórakozást. Meséket a 18-24 évesek közel fele követ valamilyen platformon. A fővárosban népszerűbbek a hírműsorok, mint vidéken: a budapestiek közel fele követi rendszeresen ezeket, míg vidéken csak 35-40 százalék.

Bár a tévézési szokások változnak, egyelőre a hagyományos tévészolgáltatás vezet a más jellegű tartalomfogyasztás előtt: a válaszadók 60 százaléka voksolt erre. Ugyanakkor egyre többen, immár 30 százalékuk mondta azt, hogy streamingplatformon is követi kedvenc műsorait. Ez az arány a fővárosban sokkal magasabb, ahol a válaszadók 40 százaléka aktív egy-egy streamingoldalon. A felmérés szerint 39 éves korig minden korcsoportban többen néznek streamingen műsorokat, mint hagyományos tévés szolgáltatással, 40 éves kor felett viszont megfordul ez az arány.

Tényleg veszélyes közelről nézni a tévét ?

A legnépszerűbb tévénézésre használt eszköz az okostévé, második helyen a hagyományos televízió áll, ezután követeznek a mobileszközök: telefonok, laptopok és tabletek. A Direct One arra is rákérdezett, hogy egyszerre hányan követnek egy-egy műsort egy eszközön: a válaszadók fele úgy válaszolt, hogy legtöbbször ketten vannak a képernyő előtt. Minden harmadik válaszadó jellemzően egyedül néz műsorokat. A válaszadók közel fele (47 százalék) két-három sorozatepizódot néz meg begyszerre, 28 százalékuk egyet, 17 százalékuk pedig egyet sem.

)
Megújult a HáziPatika! (x)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16, +23 °C
Minimum: +5, +13 °C

A néhol előforduló futó záporok mellett több-kevesebb időre kisüt a nap. Hajnalban előfordulhatnak ködfoltok. Erős lesz az északnyugati, majd a délnyugati szél, a csúcshőmérséklet 16, 23 fok között alakul. Vasárnap hidegfronti hatás érvényesül. Görcsös fejfájás jelentkezhet, ezen kívül az izom- és hasi görcsök is felerősödhetnek. Fokozódhatnak az ízületi bántalmakkal élők tünetei. A tartós fejfájás kellemtlen perceket okozhat. Érdemes megnézni a meteogyógyász® alábbi napi tanácsait! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások: