Katus Attila és Vujity Tvrtko: hajrá Pécs!

Az Egy csepp figyelem Alapítvány ECSET (Egy CSEpp Teszt) elnevezésű országos szűrőprogramjával 2010. július 23-án, pénteken Pécsre érkezik. Az Erős Antónia által létrehozott alapítvány munkatársai a Kossuth téren biztosítanak minden érdeklődőnek ingyenes egészségügyi szűréseket, és a látogatók találkozhatnak majd a baranyai kötődésű Vujity Tvrtkoval és Katus Attilával is.

"Tvrtko pécsi kötődése megkérdőjelezhetetlen, ezért egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy amikor az ECSET-tel (Egy CSEpp Teszt) Pécsre látogatunk, őt kérjem fel a program képviseletére. Mellette Katus Attilát is megkerestem, hiszen egészséges életmódhoz való hozzáállása csak buzdító lehet minden érdeklődő számára" - nyilatkozta Erős Antónia, aki egyébként szintén a város szerelmese, hiszen három évig dolgozott a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában.

A szűrésekkel kapcsolatban Tvrtko bevallotta, néha hanyagul áll a vizsgálatokhoz: "A külföldi forgatások miatt sokszor kellett különböző vizsgálatokra mennem, hiszen olyan övezetekbe látogattam, ahol - ha nem akartam hősi halottá válni - muszáj volt előre oltásokkal bebiztosítanom magam. Ha viszont nincs forgatás, hajlamos vagyok elodázni a szűréseket. Bevallom, gyarló módon örülök Antónia invitálásának, tudom, milyen alapos, ezért biztos megméreti a vércukromat, a koleszterinemet és a vérnyomásomat is."

A többszörös aerobic világbajnok, személyi edző Katus Attila úgy véli, a rendszeres szűrővizsgálatok akkor is fontosak, ha az ember egészségesen él és sokat sportol, hiszen az ördög nem alszik: "Nem javaslom senkinek, hogy struccpolitikát folytasson, hiszen a betegségek jó része gyógyítható, ha időben észreveszik azt. Pécs központi terén, a szabadban pedig igen kellemesek a körülmények a vizsgálatokra" - mondta.

2010. július 23., 11-16 óra Pécs, Kossuth tér

A Kossuth téren több sátor várja a látogatókat: melanómaszűrésen, vérnyomás-, koleszterin-, testösszetétel- és vércukormérésen, illetve hajvizsgálaton vehetnek részt az egészségükért aggódó pécsiek.

A programsorozat hivatalosan az ötödik Egy csepp Világnapon zárul le, 2010. november 14-én a SYMA Csarnokban, ahol kiderül, melyik megyeszékhely nyeri el az ország "Legegészségesebb városa" díjat. Az Egy CSEpp Teszt helyszíneiről és időpontjairól a www.egycseppfigyelem.hu -n tájékozódhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra