Kapuzárási pánik: tényleg létezik

Az ausztrál Melbourne-i Egyetem szakértői tudományos alapon is megerősítették a feltételezést, miszerint a középkorúak egyfajta mélypontot élnek át az életútjuk felénél.

Az életközépi válságra utaló korábbi bizonyítékok keresztmetszeti kutatásokból származtak, ami azt jelenti, hogy különböző emberek boldogságának és elégedettségének szintjét hasonlították össze különböző életkorokban. Most először azonban a szakértők három országban élő több ezer főt kísértek figyelemmel, több évtizeden keresztül.

"Egyértelmű U-alakú görbét sikerült azonosítanunk, ami az egyéni elégedettséget illeti" - magyarázta dr. Terence Cheng, A Melbourne-i Egyetem Alkalmazott Gazdaságtani és Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa. "Az ítélet megszületett: az emberek tényleg keresztülmennek az életközépi válságon " - tette hozzá a szakértő.

Kapuzárási pánik: tényleg létezik (Fotó: Europress)

"Rendkívül érdekes az adatok három országban megmutatkozó hasonlósága. emberszabású majmoknál is. Talán több köztünk a hasonlóság, mint hinnénk?" - töprengett dr. Cheng, aki szerint a követéses vizsgálat mindenképpen pontosabb ebben a témában, mint a keresztmetszeti, hiszen az egyén életútjára világít rá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra