Irigy vagyok rá, mert őt már beoltották, engem pedig nem

Nemcsak maga a járványhelyzet, hanem az oltás is (negatív) hatással lehet a barátságokra. Hogyan kezeljük jól a vakcina generálta problémás helyzeteket?

Ahogy egyre több embert oltanak be, úgy válik egyre biztonságosabbá a személyes találkozás - a járványügyi szabályok betartásával elkezdhetjük felmelegíteni kapcsolatainkat, például a barátainkkal. Az oltás azonban egyik oldalról megkönnyíti, másik oldalról megnehezítheti a dolgunkat, és akár feszültséget is előidézhet köztünk és a barátaink között. A self.com négy tipikus, problémás helyzetet mutat be, és szakértőket is megszólaltat, akik tanácsokat adnak, hogyan birkózzunk meg velük.

Szituáció: Engem még nem oltottak be, a barátaimat pedig már igen, így nélkülem találkoznak.

Kezdjük a legfontosabbal: az, hogy a barátaink nélkülünk találkoznak, kellemetlen élmény, így nyugodtan engedjük át magunkat egy kicsit a megbántottság, elhagyatottság érzésének. Még akkor is, ha értjük, megértjük, hogy a mi védelmünkben döntöttek így, tanácsolja dr. Jacqueline Chen, a Utahi Egyetem adjunktusa. "Amikor nem mi irányítunk egy helyzetet, hajlamosabbak vagyunk kevésbé rugalmasak lenni, ezért fontos, hogy kedvesek legyünk magunkhoz. Ne frusztráljon minket, ha rosszulesik, ami történt. Ismerjük el az érzelmeinket, és adjunk teret nekik" - teszi hozzá Dr. Marisa G. Franco pszichológus. A szakember szerint ilyenkor jóleshet, ha kiöntjük a szívünket azoknak, akik hozzánk hasonló helyzetben vannak, vagyis még nem oltották be őket. Ugyancsak segíthet a rossz hangulatunk, magányunk elűzésében egy hosszú séta a természetben, vagy valamelyik kedves hobbink gyakorlása.

És bár valószínűleg már nagyon unjuk a videóchatet és "társait", egy kis kreativitással többet is kihozhatunk a virtuális találkozásokból addig, amíg a személyes nem feltétlenül megoldható. Ne csak beszélgessünk ilyenkor, hanem tartsunk könyv- vagy filmklubot, vagy hallgassuk meg ugyanazt a podcastet, és utána beszéljük át, kinek mi a véleménye. Ha a közös ebédek, vacsorák hiányoznak, beszéljük meg a barátainkkal, hogy egyik este mindenki főzzön magának valami finomat - vagy akár ugyanazt az ételt is elkészíthetjük -, majd fogyasszuk el együtt a "végeredményt".

A barátságokra is hatással lehet az oltás.
A barátságokra is hatással lehet az oltás. Fotó: Getty Images

Szituáció: Már be vagyok oltva, de még óvatos vagyok, és szeretném, ha a környezetemben lévő beoltottak és be nem oltottak is tiszteletben tartanák az általam szabott határokat.

Ha már beoltattuk magunkat, úgy érezhetjük, kötelességünk találkozni másokkal, mert ugyan miért ne ez lenne a legnagyobb vágyunk a több hónapos elszigeteltség és a fokozott stressz után? De csak azért, mert nagyobb biztonságban vagyunk, nem törvényszerű, hogy minden meghívásra igent kell mondanunk. Lehet, hogy valamilyen oknál fogva nincs kedvünk, nem akarunk ide vagy oda elmenni, és ez teljesen rendben van. Dr. Franco azt tanácsolja, hogy vállaljuk fel, mire van szükségünk (vagy éppen mire nincs). Mondjuk el a barátainknak, hogy egyelőre még csak ismerkedünk ezzel az "új" világgal, ezért előfordulhat, hogy nem veszünk majd részt minden eseményen. Fontos azonban, hogy megnyugtassuk a barátainkat, nem akarjuk kizárni őket az életünkből: igyekezzünk éreztetni velük, hogy érdekel minket, hogy alakul a sorsuk, mi történik az életünkben.

Bármennyire is kíméletesek vagyunk, és bármennyire is érthető, ahogy viselkedünk, fel kell készülnünk arra, hogy a barátaink rossz néven veszik viselkedésünket, és konfliktust szül a helyzet. Ilyenkor ne rántsuk meg a vállunkat, mondván "minket nem érdekel": amilyen hamar csak lehet, tisztázzuk az érzéseinket, és beszéljük ki a problémákat. Nyíltság, őszinteség nélkül akár komolyan is megrendülhet a kapcsolatunk.

Szituáció: Irigy vagyok, mert a barátomat már beoltották, engem pedig még nem.

Az, hogy ki mikor kap oltást, sok mindentől függhet, így sajnos előfordulhat, hogy az egyik barátunk valamilyen oknál fogva előbb kap vakcinát, mint mi. Dr. Jaimie Krems, az Oklahomai Állami Egyetem adjunktusa úgy véli, természetes, ha ilyenkor irigyek vagyunk, amely érzelemmel azonban foglalkozni kell - de nem úgy, hogy dagonyázunk benne. A szakember azt javasolja, kérdezzük meg magunktól, egészen pontosan miért, mire vagyunk irigyek (anélkül, hogy közben ítélkeznénk magunk felett). Lehet, hogy az oltással járó szabadságra vagyunk féltékenyek? Vagy az motoszkál bennünk, nem fog-e a barátunk lecserélni minket addig, amíg mi is megkapjuk az oltást? Ha sikerül megtalálni a probléma gyökerét, könnyebb rájönni arra is, mi az a módszer, gondolat, ami gátat szab a rossz érzéseknek. Akár el is mondhatjuk a barátunknak, mi van bennünk, hátha az is segít, hogy kibeszéljük magunkból a dolgokat. És ne feledjük: előbb vagy utóbb mi is megkapjuk majd az oltást.

Szituáció: A barátom világossá tette, hogy nem akarja beoltatni magát.

Meg lehet győzni az oltást ellenzőket? Ha igen, hogyan? Részletek.

Hiába az oltás az egyetlen biztos módszer arra, hogy elkerüljük a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményeit, sokan valamilyen oknál fogva mégsem szeretnék beoltatni magukat. Lehet, hogy a mi baráti körünkben is van ilyen személy. Első körben megpróbálhatjuk meggyőzni az oltás szükségességéről, ám ha nagyon nem akar kötélnek állni, értelmetlen tovább erőltetni a dolgot. Inkább tegyük fel magunknak a kérdést, hogyan hathat ez a barátságunkra. Mennyire érint minket érzékenyen a döntése, el tudjuk-e viseli a következményeit rövid és hosszú távon? Ha tisztázzuk gondolatainkat, beszéljük meg a barátunkkal is, mik nyomasztanak, zavarnak minket, és szerinte mi lehetne a kapcsolatunk szempontjából a legjobb megoldás. Fontos, hogy mindketten elkötelezettek legyünk a másik iránt, máskülönben akár a barátságunk is véget érhet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra