Jelek, hogy nárcisztikus szülők neveltek fel minket

Ha határozatlanok vagyunk, szinte mindig magunkban keressük a hibát, és alacsony az önbecsülésünk, akkor nagy a valószínűsége, hogy nárcisztikus szülők neveltek fel minket. De mi utalhat még erre?

Annak a ténynek a megismerése, hogy szüleink nárcisztikusak, nemcsak azért lényeges, mert így jobban megérthetjük viselkedésüket, tetteiket, mondataikat. A saját gyógyulásunkhoz, változásunkhoz is hozzájárulhat az, ha egy ilyen fontos információ birtokába kerülünk. A Brightside gyűjtése alapján összeszedtük, mi jellemző a nárcisztikus szülők gyerekeire.

A nárcizmus 4 jele.

Nem érzik magukat elég jónak

A nárcisztikus személyiségek mindenkinél tökéletesebbnek, fontosabbnak gondolják magukat, szülőként pedig a gyereküktől is azt várják el, hogy mások fölé "magasodjanak". Ez azonban képtelen elvárásokhoz vezet, amelyeknek a gyerek soha nem tud megfelelni. Mondanunk sem kell, hogy a "nem vagyok elég jó" érzés felnőttként is megmaradhat, és (negatív) hatással lehet az érintett kapcsolataira, önbecsülésére.

Félnek véleményt formálni

Azok, akiket nárcisztikus szülők neveltek fel, megszokták, hogy ha édesapjuktól, édesanyjuktól eltérő véleményt fogalmaztak meg, agresszív, helytelenítő reakciót vagy éppen büntetést kapnak válaszul. Önmaguk védelme érdekében tehát inkább hallgattak. Sokaknak pedig még felnőttként is kihívás véleményt formálni, felszólalni.

Nehéz számukra az önállóság

A nárcisztikus szülők szeretik irányítani a gyereküket, arra törekszenek, hogy mindent úgy csináljon, ahogy nekik tetszik. Mivel minden döntést ők hoznak meg helyette, nem meglepő, ha felnőttként problémái lesznek az önállósággal, a függetlenséggel, azzal, hogy a saját útját járja.

Mi jellemző a nárcisztikus szülők gyerekeire?
Mi jellemző a nárcisztikus szülők gyerekeire? Fotó: Getty Images

Nem tudják, kik ők valójában

Azzal, hogy a nárcisztikus szülők a gyerekük egész életét kontrollálják, tulajdonképpen megakadályozzák, hogy saját személyisége legyen, saját vágyakat, terveket fogalmazzon meg, és kiderüljön számára, mi akar az élettől. Mondhatjuk úgy is, hogy eldöntik helyette, milyen legyen. Ez felnőttkorban akár súlyos válságokhoz is vezethet.

Szorongással küzdenek

A gyerekek jellemzően szoronganak nárcisztikus szüleik közelében. Ott van ugyanis rajtuk a teher, hogy mindent úgy kell csinálniuk, ahogy az édesanyjuk vagy az édesapjuk akarja - mert ha kudarcot vallanak, annak kiabálás, büntetés lehet a vége. A szorongás felnőttkorukban is velük maradhat, és az életük számtalan területét befolyásolhatja.

Kényszeresen viselkednek

Ha valaki nem kap elég szeretetet a szüleitől, akkor igyekszik pótolni az űrt, hogy - ha csak átmenetileg is, de - jobban érezze magát. A kényszeres viselkedésnek például sok esetben a nárcisztikus szülőkhöz köthető szeretethiány a "gyökere": az érintettek felnőttként gyakran a túlevésbe vagy a kényszeres vásárlásba menekülnek.

Mindenkit maguk elé helyeznek

A nárcisztikus szülők azt várják el, hogy gyerekük állandóan a kedvükre tegyen. Jellemző lehet, hogy az érintettekben felnőttként is megmarad ez a viselkedésmód, és mindenkit maguk elé helyeznek. A rossz gyerekkori tapasztalat olyan erősen átformálta a személyiségüket, gondolkodásmódjukat, hogy azt hiszik, mások szükségletei sokkal fontosabbak, mint a sajátjaik. Valószínűleg rettegnek attól, hogy bárkit is magukra haragítsanak, így inkább megpróbálnak mindenben alkalmazkodni.

Állandóan magukat hibáztatják

A nárcisztikus szülők jellemzően nem engedik a gyereknek, hogy bírálja őket. Ők ugyanis - legalábbis a saját szemükben - tökéletesek, így értelemszerűen nem is hibázhatnak. Ha azonban a gyerek mégis megemlíti, mit csinálhatnának másképp, igyekeznek bűntudatot kelteni benne: elhitetik vele, hogy nem értékeli őket eléggé, ez pedig nagyon rosszul esik nekik. A gyerek ilyenkor magát hibáztatja, hiszen azt szeretné, ha jó kapcsolata lenne a szüleivel. Ez azt eredményezheti, hogy az érintett felnőttként is rendszeresen bűnbakot csinál magából, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem ő a vétkes.

A legfrissebb tartalmainkért kövessen minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +1, +11 °C
Minimum: -4, +5 °C

Erősen felhős, borult lesz az ég, sokfelé lehet eső, zápor. Megélénkül, megerősödik a délies szél, 2, 11 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Pénteken erős kettősfronti hatás érvényesül. A szívbetegek állapota romolhat, emellett keringési panaszok és vérnyomás-ingadozás is jelentkezhet. Alacsony hő- és komfortérzettel kell számolni, a tompuló reflexek miatt a balesetveszély is fokozódik. Érdemes megnézni a meteogyógyász® mai videóját! A légszennyezettség közepes, kissé csökken. A légnyomás süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások: