Ijesztő dolgot tártak fel az unalomról

Kutatások szerint, amikor bántani kezdünk valakit, abban szerepet játszik az unalom.

Az Aarhusi Egyetem kutatócsoportja bizonyítékot talált arra, hogy az unalomérzet szadista viselkedést kiváltó tényező lehet. A Journal of Personality and Social Psychology című szaklapban megjelent tanulmányuk kilenc korábbi tanulmányt vizsgált, amelyekben az emberek szadista viselkedését figyelték meg különböző környezetben - írta a Medical Express.

dsa
Ha unatkozunk, hajlamosabbak vagyunk másokat bántani. Fotó: Getty Images

Korábbi kutatások kimutatták, hogy viszonylag sok ember érez késztetést szadista viselkedésre. Ez alatt a kutatók egy széles tartományt értettek mások sértegetéstől kezdve a gúnyolódáson át a zaklatásig vagy a fizikai bántalmazásig. Az új kutatás során azt vizsgálták, hogy az unalom milyen szerepet játszik az ilyen viselkedésben. Hogy többet tudjanak meg erről, a kutatók kilenc tanulmányt néztek át, amelyeket a szadista viselkedés megismerése érdekében végeztek.

Az unalom a szadizmus előszobája

Az első tanulmányban a kutatók személyiségtesztet töltettek ki egy nagymintás csoporttal, és az unalomra is rákérdeztek. Közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy az emberek gyakrabban bántanak másokat szándékosan, amikor unatkoznak. Egy második vizsgálatban a kutatók a katonaságnál dolgozókat kérdeztek, akik körében ismét úgy találták, hogy az unalom szerepet játszik mások bántásában. A harmadik tanulmányban az emberek online "trollkodó" viselkedését vizsgálták, és azt mutatták ki, hogy az emberek gyakrabban piszkálódnak, amikor unatkoznak. A negyedik tanulmányban a kutatók a gyermekeket verbálisan vagy fizikailag bántalmazó felnőtteket vizsgálták, és azt találták, hogy az unalom az abúzusban is nagy szerepet játszik.

Amíg az első négy tanulmány önbevallásos módszeren alapult, a kutatók olyan tanulmányokat is vizsgáltak, amelyekben már kísérleteket is végeztek. Például önkénteseket kértek meg arra, hogy nézzenek videókat , unalmasakat és kevésbé unalmasakat. Miközben az alanyok a videókat nézték, megengedték nekik, hogy unalmuk enyhítéseként kukacokat nyomjanak át egy kávédarálón (az önkénteseket itt becsapták, valójában nem bántották a kukacokat). A kutatók megállapították, hogy a legtöbb kukacdarálást azok végezték, akik az unalmasabb videókat nézték. Két másik kísérletben az online önkéntesek eldönthették, hogy több pénzt adnak-e egy másik résztvevőnek vagy éppen elveszik tőle a maradékot is. Mindkét vizsgálatban az jött ki, hogy az unalmasabb videókat nézők nagyobb valószínűséggel vettek el pénzt másoktól.

A kutatók végkövetkeztetése szerint az unalom egyértelműen szerepet játszik a szadista viselkedésben. Fontos, hogy az unalmat úgy definiálták, mint egy "ellentmondásos állapotot, amely során kielégítő tevékenységre vágyunk, ám képtelenek vagyunk azt megtalálni", mivel az agy figyelmi hálózatában valamilyen hiba következik be. E szerint általában akkor unatkozunk, ha nehezünkre esik figyelni egy belső vagy külső információra, amely szükséges lenne ahhoz, hogy részt vegyünk a számunkra kielégítő tevékenységben. Ilyenkor tisztában vagyunk vele, hogy nehezünkre esik figyelni, ám többnyire a környezetünket tartjuk érte felelősnek. A szakemberek abban bíznak, hogy a kognitív idegtudomány, a szociálpszichológia és a klinikai pszichológia integrálásával még alaposabban megérthetővé válhat az unalom és a szadista magatartás összefüggése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

A pára, köd feloszlik, emellett a felhősebb tájakon pedig szakadozásnak, gomolyosodásnak indul a felhőzet, délutánra már kissé felhős, napos idő várható. A délutáni órákban nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél néhol megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. A viharos időjárás egyik kiváltója az Európát is elérő Kirk hurrikán, ami miatt napközben kettős fronthatás is okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra