Így kezdje stresszmentesen újra a munkát!

Kövessen minket!

Lehet, hogy a gazdasági válságban rövidebb volt a nyári vakáció, de tulajdonképpen nem a szabadság hossza számít: a pihenés utáni munkába való visszatérésnek mindig ugyanazok a tünetei.
Kétnapi munka után a dolgozók már el is felejtik a nyaralás örömeit, depressziósak lesznek, a vakációt siratják, a tengerparti napozásról nosztalgiáznak, de főleg nehezen tudnak visszazökkenni a megszokott tempóba és munkakedvbe - egyebek között ez olvasható abban a kiadványban, amelyet a munkavállalók szellemi és testi jólétére odafigyelő itáliai cégek állítottak össze az őszi munkakezdés megkönnyítésére.

Példát a multinacionális élelmiszeripari vállalat, a Nestlé igyekszik mutatni.
Olaszországi üzemeiben személyi edzők várják a 3500 dolgozó közül azokat, akik szeptember elején nem találják azonnal helyüket az irodai íróasztal mellett vagy a futószalag monoton ritmusában. A trénerek a tornagyakorlatok mellett pszichológiailag is próbálják motiválni az alkalmazottakat. A vállalat ezen kívül munkakezdési menüt kínál a menzán több gyümölccsel, zöldséggel, kevesebb kávéval és csípős étellel.
A szakértők azt mondják, a lényeg az, hogy a munkába való visszaállás fokozatos legyen: legalább egy-két nap teljen el a nyaralásból való hazatérés és a munkakezdés között. Az iskolások se a tanévkezdés előtti napon érkezzenek vissza a nyári kalandok forgatagából.

Se a szülők, se a gyerekek ne vessék bele magukat teljes irammal a munkába, ettől csak megfájdul a fejük, és elmegy a kedvük! - hangzik a tanács. Az útmutató szerint testünknek is időre van szüksége az átállásra: a strandpapucsról nehéz rögtön zárt tűsarkú cipőre váltani. Kerüljük a stresszt, az idegességet okozó helyzeteket a munkánkban és magánéletünkben. Vakáció után először inkább barátainkkal találkozzunk, ne a főnökünkkel.

Annak pedig, aki nem stresszoldó munkahelyen dolgozik, az olasz internetes portálokon egyéni visszaállási módszereket is kínálnak. Egyebek között azt, hogy minden reggel állva és nyitott szemmel forduljunk jobbra és balra hétszer, majd tizennégyszer, huszonegyszer - és így tovább, attól függően, hogy ki mennyi idővel rendelkezik.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt tovább csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag