Így hat a szívre a szurkolás

Szurkolóként végigizgulni egy futballmérkőzést közel olyan hatással van a szív- és érrendszerre, mint egy másfél órás élénk séta - állítják brit kutatók.

Hogyan hat a lélekre a közös szurkolás? Részletek itt.

A Leeds-i Egyetem kutatói a város másodosztályú labdarúgócsapatának összesen 25 fanatikusát vonták be vizsgálataikba. A szurkolókat három mérkőzés során figyelték meg, így a Brentford ellen az alapszakaszban, valamint a Derby County-val szemben vívott rájátszásbeli oda-visszavágós párharc alkalmával - az első két, idegenbeli találkozót televízión, a hazait élőben tekintették meg az önkéntesek. A tudósok három tényezőre voltak kíváncsiak, így a résztvevők pulzusára, vérnyomására és hangulatára.

A Leeds United szurkolói buzdítása ellenére is kikapott otthon a Derby Countytól
A Leeds United szurkolói buzdítása ellenére is kikapott otthon a Derby Countytól. Fotó: Getty Images

Hevesen dobban a szív a csapatért

Ami a szívritmust illeti, az összecsapások ideje alatt átlagosan 17 százalékkal vert gyorsabban a szurkolók szíve, mint nyugalmi helyzetben , de ez az emelkedés a 29 százalékot is elérte, amikor tévé helyett a lelátón ülve figyelték kedvenceiket a Derby elleni visszavágó estéjén. Mi több, egyes szurkolóknak egészen 130-ig szökött fel a pulzusa drukkolás közben. Saját csapatuk gólja átlagosan 27, az ellenfélé 22 százalékkal dobta meg a közönség szívverését.

Három fellépéséből kettőt elveszített, a Derby elleni idegenbeli odavágót pedig megnyerte a Leeds United. A győztes összecsapást követően átmeneti vérnyomáscsökkenést és egész nap kitartó hangulatjavulást jegyeztek fel a szurkolóknál, a vereségek után pedig éppen ennek ellenkezőjét. Egyikük egy mély morgáshoz hasonlította az érzést, amelyet akkor érzett, amikor csapata kikapott, de volt olyan fanatikus is, aki szerint a vereség olyan volt, mintha meghalt volna egy közeli barátja.

Egészséges stresszhatás

"Egyértelműen látszott, hogy a szurkolók szenvedélyesen rajonganak a játék iránt, amit jól tükrözött az is, hogy a pulzusuk olyan szintre emelkedett meccs közben, mintha éppen egy élénk sétát tennének" - mondta el dr. Andrea Utley, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette, létezik jó stressz és rossz stressz, illetve létezik az izgalomnak egy olyan szintje, amely még jó, és egy olyan, amely már túlmegy a határon. "Az emberek gyakran azt hiszik, hogy a futball közbeni izgalom már túl sok, de valójában egyáltalán nem az. Mi úgy tapasztaltuk, hogy a játék egészséges stresszben tartja a nézőket" - fogalmazott a szakember.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra