Időskorban mindennél többet ér a pozitív gondolkodás

Azok az idősek, akik kortársaikat virgoncnak látják, és nem rozogának, azok sokkal könnyebben regenerálódnak egy súlyosabb mozgáskorlátozottsággal járó sérülés után - állítják amerikai kutatók.

A pozitív életkori sztereotípiával rendelkező éltesebb betegek 44 százalékkal esélyesebbek a teljes gyógyulásra, 23 százalékkal pedig az állapotjavulásra. "Ez a kutatás azt sugallja, hogy érdemes lehet fontolóra venni a rokkantság szempontjából a pozitív egészség-sztereotípiákat" - mondta el a kutatás vezetője, Becca Levy, a Yale Egyetem Közegészségügyi Karának epidemiológus és pszichológus adjunktusa. Az eredmények a Journal of the American Medical Association című folyóiratban jelentek meg.
A kutatók azért vágtak bele ebbe a munkába, mert eddig keveset foglalkoztak azzal, hogy egyes idős betegek miért épülnek fel, mások miért nem. Több mint 700, hetven év feletti résztvevőt toboroztak, akik kezdetben nem voltak mozgáskorlátozottak. A 11 éves nyomonkövetési időszak során közülük csaknem 600-an legalább egy hónapig nem tudták önállóan ellátni magukat (pl. öltözés, étkezés).

A kutatás során kikérdezték őket az idős kor észlelésével kapcsolatban, többek közt, hogy mi jut eszükbe róluk. Ötös skálán értékelték, hogy a felsorolt vonások mennyire negatívak illetve pozitívak. A "rozoga" szó 1 pontot kapott, a "virgonc" pedig ötöt. A pozitívabb hozzáállású idősek gyakrabban gyógyultak fel teljes egészében, csaknem 8 százalékkal magasabb arányban. Az állapotjavulás terén is hasonló adatokra bukkantak.

Levy szerint bizonyos tényezők játszhattak szerepet a jelenségben. Lehetséges, hogy a pozitív hozzáállás távol tartja a stresszt és csökkenti a stresszre adott kardiovaszkuláris válaszokat, ami elejét veheti a szívproblémákból eredő mozgáskorlátozottságnak. Elképzelhető az is, hogy aki szerint egy idős ember is lehet fitt, az nagyobb valószínűséggel vesz majd részt rehabilitációban és végez testedzést, ami javíthat a mozgásán.

Egy másik szakértő úgy vélekedett, hogy a társadalom megítélése változott az idősek kapcsán. "Az aktív életszakasz kitolódott, már az elmúlt 20 évhez képest is" - tette hozzá dr. Gary Kennedy, a Montefiore Kórház geriátriai pszichiátria osztályának igazgatója. "Ettől pozitívabbá válhatnak a kilátások. A derűs emberek aktívabbak, nem tántorítják el őket a problémák, és addig nem nyugszanak, míg meg nem gyógyulnak." Habár a kutatás összefüggéseket fedezett fel a pozitív attitűd és a gyorsabb gyógyulás között, ok-okozati viszonyukat nem igazolta.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +22 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a napsütés hatására gyorsan melegszik a levegő, de közben gomolyfelhők is képződnek.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag