Hogyan befolyásol minket a média?

A mindennapok során az emberek többsége számára a fő információforrást az internet és az ott található közösségi háló jelenti. Az így szerzett információk azonban gyakran félrevezethetnek minket.

A mindennapok során az emberek többsége számára a fő információforrást az internet és az ott található közösségi háló jelenti. Az így szerzett információk azonban gyakran félrevezethetnek minket, mivel a csoportviselkedés hatására egyes dolgokat felnagyítva látunk, és így akár az is előfordulhat, hogy saját érdekeinkkel ütköző dolgokat teszünk.

A Koppenhágai Egyetem kutatói a című szaklapban megjelent tanulmányukban annak jártak utána, miként hat a csoportviselkedés a mindennapi döntéseinkre. Vincent F. Hendricks professzor és munkatársai, Pelle G. Hansen, valamint Rasmus Rendsvig olyan szociális információfolyamatokat elemeztek ki, melyek a modern információs technika révén befolyásolják - és néha félrevezetik - az embereket.

Utóbbira jó példa a című sorozat egyik része, melyben az egyik szereplő egy valójában nem létező könyvet olvasott, ám a rajongó nézők azt hitték, valódi műről van szó, így ők is meg akarták azt venni. Az interneten rákeresve találtak is egy hasonló című könyvet, amit aztán tömegesen elkezdtek megvásárolni. Később egy internetes könyvárusító oldalon már a sorozathoz kapcsolva ajánlották ezt a könyvet, mivel a legtöbb vásárló, aki valamilyen Szex és New York-hoz kapcsolódó terméket vásárolt, ezt a könyvet is megrendelte. Így aztán még jobban megugrott a kereslet a könyv iránt, holott az egész dolog egy téves információn alapult.

A fenti eseten talán csak mosolygunk, ám ennél már jóval nagyobb veszélyt rejt magában a csoportpolarizációnak nevezett jelenség, mely során az emberi vélemények egyik vagy másik szélsőséges álláspont felé tolódnak el, annak ellenére, hogy a csoporttagok egyénileg korábban nem gondolkodtak szélsőségesen. Az interneten mindez még problematikusabb lehet, hiszen itt akármilyen téves elképzelésünk is van, hamar visszhangra találunk, és rögtön lesz egy-két, vagy még több személy, aki osztja véleményünket.

Egy harmadik példa a tanulmány által tárgyalt témakörben a Google és a Facebook által létrehozott algoritmusok, melyek segítségével kiszűrhetünk minden olyan információt, mely nem illik a mi profilunkba. Amint azonban azt Hendrick professzor kifejtette, ez az eljárás egyáltalán nem üdvözlendő, hiszen így a felhasználónak esélye sincs arra, hogy a saját véleményével vagy világnézetével ütköző érveket vagy nézőpontokat ismerjen meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra