Ha előre jelezhető lenne a későbbi betegsége, akkor akarna tudni róla?

Erre keresték a választ a Tufts Medical Center közvélemény-kutatói.

Kiderült, hogy a fogyasztók nagyra értékelik a jövendő egészségi állapotukkal kapcsolatos információkat, és erre pénzt is hajlandók áldozni. Az emberek 76 százaléka jelezte hajlandóságát egy olyan hipotetikus előrejelző tesztre, amely kimutatná, hogy idősebb korukban kialakul-e bennük Alzheimer-kór, emlő-, illetve prosztatarák, vagy arthritisz. A válaszadók átlagosan 300-600 dollárt fizetnének ezért, a betegségtől és a vizsgálat pontosságától függően.

A Health Economics folyóiratban megjelent tanulmányban az emberek hajlandóságát vizsgálták hipotetikus előrejelző tesztek elvégeztetésére és megfizetésére, amelyek nem járnának közvetlen kezelési következményekkel. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy az emberek a legtöbb helyzetben hajlandók fizetni ezért az értékes információért, még akkor is, ha a vizsgálatok nem is tökéletesen megbízhatók.

"Ez a tanulmány egy lépéssel közelebb visz annak megértéséhez, milyen preferenciákkal és motivációkkal rendelkeznek az emberek a diagnosztikai tesztek elvégeztetését illetően, még akkor is, ha azok nem járnak a közvetlen orvosi kezelés következményével" - nyilatkozta Peter J. Neumann, a Tufts Medical Center kutatója. "Miközben a vizsgálatok költségei, valamint az előnyökkel párhuzamosan fellépő hátrányok miatt óvatosan kell előrehaladnunk ezen a területen, kutatásunk azt mutatja, hogy sok ember értékeli az információt, egyrészt önmagáért, másrészt azért, mert e szerint alakíthatják életmódjukat és viselkedésükkel kapcsolatos választásaikat."

Neumann szerint az előrejelző tesztek világméretű terjedésének következtében egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen vizsgálatok értékét bizonyító információkra. Az egészségtechnikai vállalatok általában a teszteredmények pontosságának növekedésében, a költséghatékonyságban vagy a betegek jobb egészségügyi kimenetelében mérik a diagnosztikai tesztek hasznosságát. Az előrejelző vizsgálatok értékének megállapításához azonban más aspektusokat is figyelembe kell venni. A Tufts Medical Center kutatói például a következő további tényezőket mutatták ki:

A jövedelem és a betegség típusa befolyásolja a fizetési hajlandóságot.

A nem, az életkor és az iskolai végzettség befolyásolja a vizsgálatokban való részvételt.

A megkérdezett személyek 24 százaléka azt válaszolta, hogy nem venne részt előrejelző vizsgálatokban. Általában az idősebbek, a nők, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, és az egészségesebb viselkedésre hajló alanyok nem kívántak részt venni a vizsgálatokban, még akkor is, ha ezek ingyenesek.

Az eredmények megváltoztathatják a későbbi viselkedést. Pozitív eredmény esetén az emberek azt jelezték, hogy változtatnának bizonyos területeken az életükben, például több időt töltenének szeretteikkel, rendbe tennék pénzügyeiket, vagy többet utaznának.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra