Fotók: ebben különböznek a régi és a mai karácsonyfák

A karácsonyfa-díszítés hagyománya hosszú évszázadokra tekint vissza, napjainkban pedig a világ számos pontján hihetetlenül látványos dekorációk hirdetik az ünnepet. Fotógalériánkban ebből adunk rövid, ám annál hangulatosabb ízelítőt.

A fenyőfaállítás az ünnep egyik legjellegzetesebb mozzanata, az örömteli karácsonyi hangulat fontos hozzávalója. Országonként megfigyelhetők ugyan kisebb-nagyobb eltérések a hagyományos díszítéseket illetően, ám az már az egész világra jellemző, hogy a fényárban úszó örökzöldeket látva boldogság költözik az emberek szívébe. Szubjektív összeállításunkkal a régmúlt időket idézve, és napjaink leglátványosabb karácsonyfái közül válogatva szeretnénk biztosítani a jó hangulatot az ünnepi készülődéshez.

karácsonyfa 1891 Edison fonográf
Első fotónk egészen a 19. század utolsó évtizedéig nyúl vissza. Az Egyesült Államokból származó csoportkép szereplői egy Edison-féle otthoni fonográfot hallgatva ünneplik a karácsonyt. Fotó: Getty Images

karácsonyfa 1918 Budapest
Ugorjunk egy nagyot térben és időben: a fénykép 1918-ban készült Budapesten. A díszes karácsonyfa Schoch Frigyes svájci származású építési vállalkozó Váci utcai lakásában pompázott. Fotó: Fortepan

karácsonyfa, New York, Rockefeller Center
A New York-i Rockefeller Center karácsonyfája és dekorációja hosszú évtizedes hagyományokra tekint vissza. A fotón az 1955-ös installáció látható, amelyet akkor már a 23. alkalommal állítottak össze a Nagy Alma szívében. Hamarosan megmutatjuk, hogy fest idén a tér. Fotó: Getty Images

karácsonyfa, Budapest, Papnövelde utca, 1962
Tetszetős gyerekjátékok, köztük egy izgalmas vonatmodell fölé magasodó karácsonyfa Budapest V. kerületéből. A mai Papnövelde utca egyik lakását díszítette 1962-ben. Fotó: Nagy Gyula/Fortepan

Ronald Reagen, karácsonyfa, 1970, Kalifornia
A Bettmann-archívum fotója Ronald Reagen kaliforniai kormányzó, az Egyesült Államok későbbi elnöke otthonába enged bepillantást 1970 karácsonyáról. A politikus mellett felesége, Nancy, és két gyermeke, Ron és Patti látható. Fotó: Getty Images

karácsonyfa, karácsonyi vásár, Budapest, Vörösmarty tér
Napjaink kedvelt, mondhatni ikonikus ünnepi rendezvénye a főváros Vörösmarty terén felállított adventi és karácsonyi vásár, amely összeállításunkban szerepet kap még a későbbiekben is. A fenti fotók 1979-ből (b) és 1985-ből (j) származnak, felelevenítve az ünnepi időszak egy-egy korábbi pillanatát a térről. Fotó: Fortepan és Erdei Katalin/Fortepan

Hamburg, Binnenalster, karácsonyfa
Úszó karácsonyfa Hamburgból, a Belső-Alster-tó fagyos vízfelszínéről. Az 1980-as karácsonyi ünnepet varázsolta szebbé, de a már hagyományosnak számító látványosság évről évre, így idén is látható a német kikötővárosban. Fotó: Getty Images

Washington, Capitolium, karácsonyfa
Látványos távoli felvétel a washingtoni Capitolium 1993-as karácsonyfájáról. A közel 20 méter magas kolorádói jegenyefenyőt Kaliforniából, a San Bernardino Nemzeti Erdőből szállították az amerikai törvényhozás szimbólumának számító épület elé. Fotó: Getty Images

Bud Spencer, Terrence Hill, karácsonyfa
Az 1994-es fényképhez a magyar karácsonyi ünnepkörhöz nem hivatalosan, ám annál szervesebben kötődő Mario Girotti és Carlo Pedersoli, ismertebb művésznevükön Terence Hill és Bud Spencer állt modellt. Sokak által rajongott filmjeik a hazai ünnepi televíziós műsorkínálat évről évre kihagyhatatlan részei. Fotó: Getty Images

Olaszország, Umbria, Gubbio, karácsonyfa
Immár négy évtizede minden évben felkapcsolják az olaszországi Ingino-hegy lélegzetelállító fényeit, amelyek egy 650 méter magas és 350 méter széles karácsonyfát rajzolnak ki. Az attrakció 1991-ben Guinness-rekorderré vált mint a világ legnagyobb karácsonyfája. A kép 2015 decemberében készült. Fotó: Getty Images

karácsonyfa, Madrid, Puerta del Sol
A Puerta del Sol (a Nap kapuja) a spanyol főváros, Madrid egyik legforgalmasabb tere, ahol minden évben látványos dekorációval készülnek az ünnepi időszakra. Ennek kiemelkedő eleme a tartományi kormány székháza, a Real Casa de Correos előtt felállított karácsonyfa, amely így pompázott 2018 telén. Fotó: Getty Images

karácsonyfa, Brazília, Rio de Janeiro
Hamburgból láthattunk már egy úszó karácsonyfát, a műfaj világrekordere ugyanakkor Brazíliában, a riói Rodrigo de Freitas-lagúnában található. A 2019-es felvételen látható látványosság magassága eléri a 70 métert, megvilágításáért pedig közel egymillió LED felel. Fotó: Getty Images

Litvánia, Vilnius, karácsonyfa, Katedrális-tér
A litván főváros, Vilnius igazán extravagáns karácsonyfával készült a tavalyi ünnepre. A Katedrális-téren felállított installáció 26 méter széles és 24 méter magas volt, fémszerkezetét pedig hatezer lucfenyőág és mintegy négy kilométernyi fényfüzér borította. Fotó: Getty Images

karácsonyfa, New York, Rockefeller Center
Idén immár 89. alkalommal állítottak karácsonyfát a New York-i Rockefeller Center előtt, és a fényárban úszó ünnepi látványosságra ezúttal is alighanem nyugodtan használhatjuk a lélegzetelállító jelzőt. Fotó: MTI/AP/John Minchillo

karácsonyfa, Vatikán, Betlehem
Karácsonyfa és betlehem a vatikáni Szent Péter téren. A betlehem a perui Huancavelica régióból érkezett, a 113 éves, 28 méter magas fenyőfa pedig a Trentino-Alto Adige/Dél-Tirol északolasz autonóm régióban fekvő Andalo városának ajándéka. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

karácsonyfa, London, Trafalgar Square
A londoni Trafalgar Square szökőkútja és Nelson admirális emlékoszlopa mellett az idei évben is helyet kapott az ünnepi időszak éke. A karácsonyfa 1947 óta minden évben Norvégiából érkezik ajándékként: a skandináv ország így köszöni meg a britek II. világháborúban nyújtott segítségét. Fotó: Getty Images

Budapest, Szent István-bazilika, karácsonyfa, adventi vásár
A nemzetközi kitekintés után egy hazai látványosság: a Szent István-bazilika előtt felállított karácsonyfa szívmelengető fényeivel kétségtelenül joggal kívánkozik fel a kontinens legszebb karácsonyfái listájára. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

karácsonyfa, Budapest, Vörösmarty tér
A pandémia miatt tavaly elmaradt, idén viszont ismét ünnepi hangulattal várja az érdeklődőket az adventi és karácsonyi vásár a fővárosi Vörösmarty téren. A vásár látogatása védettségi igazolványhoz kötött. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Thomas Jeromin, karácsonyfa, világcsúcs
Végül egy fotó a német Thomas Jerominról, aki bevallottan rajong a karácsonyért. Feleségével évről évre grandiózus dekorációkkal díszítik fel 100 négyzetméteres lakásukat, ahova idén világrekordot jelentő 444 (!) karácsonyfát zsúfoltak be. A rekordot a Németországi Rekordintézet (RID) hitelesítette. Fotó: MTI/AP/DPA/Ole Spata

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra