Folyton kicsapja a herpesz? Lehet, hogy ez az oka!

Egy friss kutatás összefüggést mutatott ki a magányosság és számos immunrendszerbeli probléma között, ami alapján azt a következtetést vonták le a szakemberek, hogy az egyedüllét károsan hathat az ember egészségére.

A vizsgálatok kimutatták, hogy az egyedülálló, magányos személyek esetében sokkal gyakrabban fordult elő látens herpeszvírus többször vált aktívvá a magányos személyeknél, arra utal, hogy ezek az emberek tartós stresszben élnek, és az vált ki ilyen immunválaszt a szervezetükben.

Amint azt Lisa Jaremka, az Ohio Állami Egyetem munkatársa elmondta, azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a szegényes emberi kapcsolatok számos egészségügyi problémával hozhatók kapcsolatba, a mostani kutatás azonban azért fontos, mert talán segít megérteni azokat a folyamatokat, melyek mindezek hátterében állnak, és ezáltal kivédhetővé válnának a magányosság negatív egészségügyi következményei.

A kutatás során - melynek eredményeiről Jaremka a Személyiség és Szociálpszichológiai Társaság New Orleans-ban megrendezett éves találkozóján számolt be - két csoportot követtek nyomon, egy egészséges, de túlsúlyos középkorú felnőttekből, valamint egy mellrákból felépült nőkből állót. Valamennyi résztvevővel kitöltettek egy kérdőívet, amellyel magányosságuk fokát mérték, emellett pedig a vérüket is vizsgálták, hogy megtalálhatóak-e bennük ahhoz a kétféle herpeszvírushoz kapcsolódó antitestek, melyek az amerikai lakosság nagy részét rendszeresen megfertőzik.

Mint kiderült, a magányos személyekben több antitest volt, ez pedig több fájdalmat, nagyobb fokú depressziót és kimerültséget okozott náluk. Egy másik vizsgálat során a gyulladást okozó proteinek jelenlétét vizsgálták az alanyok vérében, és arra keresték a választ, miként reagálnak ezek a stresszre. Világosan látható volt, hogy a stresszhelyzetben - melyet egy ötperces, előadandó beszéddel értek el a kutatók - a magányos személyek vérében megnőtt az IL-6 nevű gyulladáskeltő citokin mennyisége.

A szakemberek egyéb tényezők - például az alvásminőség , az életkor vagy az általános egészségi állapot - figyelembe vétele után is hasonló eredményre jutottak, így a vizsgálatok alapján bátran kijelenthető, hogy a magányos, egyedül élő személyek esetében jóval gyakoribbak a gyulladásos megbetegedések, így az egészségügyben dolgozók részéről ezek az emberek még több figyelemre szorulnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra