Evésbe menekülünk a rossz hírek elől

Egy új tanulmány megállapította, hogy a kedvezőtlen gazdasági hírek hatására az embereknek megnőhet a kalóriaigénye, mivel a nehéz időszakban a magasabb stressz-szintet több evéssel próbáljuk kompenzálni.

A kutatók megfigyelése szerint a kísérlet azon résztvevői, akik rossz híreket hallottak, körülbelül átlagosan 40 százalékkal több ételt fogyasztottak, mint a semleges híreket hallgató társaik, továbbá a kutatók azt is észrevették, hogy a rossz hírek hatására a résztvevők jellemzően magasabb kalóriatartalmú ételeket választottak.

A kísérlet során a résztvevőknek azt mondták, hogy egy újfajta édességet kell letesztelniük, és két tálat tettek eléjük. A kutatók azt állították, hogy az egyik tálban magasabb, a másikban pedig alacsonyabb kalóriatartalmú cukorka van, pedig valójában semmi különbség nem volt a két tál édesség között.

A teszt előtt azonban a résztvevőknek posztereket mutattak, melyek vagy semleges tartalmúak, vagy nyomorgással, szenvedéssel kapcsolatos témájúak voltak. A kutatók megfigyelték, hogy a negatív tartalmú posztereket megtekintő résztvevők közel 70 százalékkal nagyobb arányban választottak a magas kalóriatartalmú édességből, míg azok a résztvevők, akik semleges tartalmú posztereket néztek, ők ugyanis egyforma arányban választottak a magas és az alacsony kalóriatartalmú cukorkából.

"A kísérletből egyértelműen kiderült, hogy a tesztalanyok nem az ízük miatt választották a több kalóriát tartalmazó édességet, mivel a két tálban teljesen egyforma cukorkák voltak. Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a rossz hírek hatására az emberek több, és kalóriadúsabb ételekkel próbálnak kompenzálni" - magyarázta Juliano Laran, a Miami Egyetem Üzleti Iskolájának marketing docense, a tanulmány szerzője. A teljes tanulmányt a című pszichológiai szakfolyóirat legújabb számában publikálták.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra