Életveszélyesek lehetnek az altatók és szorongáscsökkentők

Egy nemrég véget ért kanadai tanulmány adatai szerint az álmatlanság és szorongás elleni gyógyszerek jelentősen megrövidíthetik a páciensek várható élettartamát.

Az 1994-ben kezdődött felmérés során a kutatók összesen 14.000, 18 és 102 év közötti kanadait interjúvoltak meg, miközben folyamatosan figyelemmel kísérték a halálozási arányokat. A résztvevők kétévente kérdőíveket töltöttek ki, amelyek elsősorban szociális környezetükről, életvitelükről és egészségi állapotukról tartalmaztak kérdéseket. Ezen kívül gyógyszerszedési szokásaikról is megkérdezték őket a kutatók: elsősorban a nyugtatók és az altatók rendszeres szedését vizsgálták.

Azok között, akik havonta legalább egyszer álmatlanság vagy szorongásgyógyszereket szedtek a halálozási arány a kutatás tizenkét éve alatt 15,7 százalék volt. Összehasonlításképpen, azok között, akik nem szedtek gyógyszereket, ez az arány mindössze 10,5 százalék volt.

"Ezek a gyógyszerek nem cukorkák, és a szedésük messze nem veszélytelen" - nyilatkozta Geneviéve Belleville professzor, a Laval Egyetem kutatója. Más tényezőket is figyelembe véve (alkoholfogyasztás, dohányzás, egészségi állapot, fizikai aktivitás, depresszió) a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az altatók és szorongásoldók szedése 36 százalékkal növelte a halálozási esélyeket a 12 év alatt.

A különbség a rendszeres gyógyszerszedők és a gyógyszert nem szedők halálozási rátájában elsősorban az 55 és 64 év közötti, valamint a 65 és 74 év közötti korosztályban mutatkozott.

A rendszeres gyógyszerszedés és a mortalitás közötti kapcsolat rengeteg tényező eredménye lehet: az altatók és szorongás elleni szerek hatással vannak a reakcióidőre, a figyelemre és a koordinációra, tehát szedésük növelheti a balesetek előfordulási esélyét. A szerek ezen kívül alvási légzési nehézségeket is okozhatnak, valamint befolyásolhatják az ítélőképességet és növelhetik az öngyilkosságra való hajlamot.
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-2, +3 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban hétfon délelőtt többnyire borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag