Egyszerű módszerrel kiszűrhető, ha valaki hazudik

Egy hazugság fabrikálása sokkal több mentális erőforrást igényel, mint az igazság közlése, ennek ismeretében pedig könnyen letesztelhetjük, mennyire őszinte a másik.

Egészen meglepő módszert ajánlanak a kutatók a hazugságok felismerésére. Ahhoz, hogy a füllentőket leleplezzük, csupán arra kell kérnünk őket, hogy végezzenek valamilyen más tevékenységet aközben, hogy feltesszük nekik a kérdéseinket. Azzal, hogy elvonjuk a figyelmüket, jelentősen megnehezítjük a dolgukat abban is, hogy a valóságtól eltérő dolgokat találjanak ki – írja az Iflscience .

Így buktatják le saját magukat a hazudozók

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a megtévesztés jóval komolyabb agyi kapacitásokat vesz igénybe, mint az igazság megosztása. Emiatt nehéz is a hazudozónak bármilyen más tevékenységre megfelelően odafigyelni, hiszen ezalatt csak nehezen tudja egyben tartani a kitalált történet gondolatfonalát. Hogyha tehát kapnak valamilyen feladatot, miközben mi "kikérdezzük" őket, sokkal nagyobb eséllyel zavarodnak bele a hazugságba, így buktatva le saját magukat. 

Könnyebben felismerhető a hazugság, ha eltereljük a gyanúsított figyelmét valamivel. Fotó: Getty Images
Könnyebben felismerhető a hazugság, ha eltereljük a gyanúsított figyelmét valamivel. Fotó: Getty Images

"Kutatásunk kimutatta, hogy az igazságok és a hazugságok egyformán hihetően hangzanak, amíg a hazudozóknak alkalmat biztosítunk arra, hogy átgondolják, mit mondjanak. Azonban ha kellően elvonjuk a figyelmüket, a hazugság zavarosabbá, és könnyebben felismerhetővé válik" – mondta el Aldert Vrij, a Portsmouthi Egyetem Pszichológiai Tanszékének professzora, a tanulmány szerzője. Kutatási eredményükről az International Journal of Psychology & Behavior Analysis című folyóiratban számoltak be részletesebben.

A Portsmouthi Egyetem pszichológusai 164 embert toboroztak a kísérlethez. Több olyan, nagy vitákat kiváltó témát is kiosztottak közöttük, mint például a COVID-útlevelek, a bevándorlás, vagy a Brexit és Boris Johnson politikája. A csapatot ezután két részre osztották: az egyik csoportnak őszintén kellett beszélnie a téma kapcsán a gondolatairól, míg a többiekre a hazug szerepét osztották. 

A kutatóknak ezután ki kellett találniuk, ki volt őszinte és ki hazudik, és pénzjutalommal is ösztönözték a kísérleti alanyokat arra, hogy meggyőzzék őket. A résztvevők kétharmada egy feladatot is kapott e mellé: arra kérték őket, hogy idézzék fel egy autó rendszámát az interjú során. A csoport felének azt is hangsúlyozták, hogy ez a feladat különösen fontos. Összességében az eredmények azt mutatták, hogy a hazugok történeteit zavarosabbnak és kevésbé hihetőnek találták, mint az igazmondókét, különösen akkor, ha a hazudozóknak ezt a másodlagos "fejtörőt" is kiosztották. Még rosszabbul ment a hazudozás akkor, ha hangsúlyozták nekik, milyen fontos felidézni azt a bizonyos rendszámtáblát. Vagyis ez a figyelemelterelést szolgáló, másodlagos feladat csak akkor segíti hatékonyan a hazugság leleplezését, hogyha a hazudozó is fontosnak tartja végrehajtani, és kellő figyelmet fordít rá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra