Egy bizonytalan párkapcsolat az egészségre is káros

A Personal Relationships című folyóiratban megjelent egy tanulmány, mely felfedte a mindennapos párkapcsolati konfliktusok testi és lelki egészségre gyakorolt hatásait.

Eddig a kutatások a szerelmi konfliktusok azonnali hatásaira koncentráltak, különösen azok, melyeket kontrollált laboratóriumi körülmények közt végeztek.
A hosszabb távú következményeket taglaló egyik első kutatást Angela Hicks professzor végezte, megvizsgálva a pszichés és érzelmi változásokat, melyek a veszekedés utáni napon figyelhetők meg, különösen, ami az eltérő érzelmi kötődést illeti.

"Érdekel bennünket a romantikus kapcsolatok és a hosszú távú testi-lelki jólét kapcsolata. Az eredményeink nagyon plasztikusan szemléltetik, hogy a napi szintű személyes kapcsolat miként érinti a kedélyállapotot és a pszichét" - mondta Hicks professzor, akinek tanulmányában 39-en vettek részt. A résztvevőknél naplójuk alapján mérték fel többek között a konfliktusok és az alvászavar, a másnapi rosszkedv és az ébredési kortizolválasz összefüggéseit. A teszt előtt felmérték az érzelmi kötődés típusát is.

Az eredményekből kiderült, hogy a résztvevők mindegyike rosszabbul aludt egy-egy konfliktus után, de leginkább azoknak az álmát zavarta meg, akik kapcsolatukban a legjobban szorongtak. Akik erősen kerülték az érzelmi függést, azok aludtak a legjobban. Az összezördülés a másnapi hangulatra is rányomta bélyegét, főként azoknál, akiknek nem okoz gondot az érzelmek kifejezése egy párkapcsolatban. Akik kevésbé nyíltak meg partnerük felé, azoknak nem lett sokkal rosszabb a kedve.

Nem találtak általános összefüggést a vita és a másnap reggeli ébredési kortizolreakció között (a szervezet felkészülése az aznapi stresszre). Csak azoknál a nőknél fedeztek fel egy bizonyos összefüggést, akik kicsit szorongtak a kapcsolatban. Az ő kortizolszintjük jelentősen visszaesett a veszekedés utáni reggelen.

Az eredmények mélyebb betekintést nyújtanak a párkapcsolat egészségi állapotra gyakorolt hatásaiba. "Azt már tudjuk korábbi kutatásokból, hogy a stabil, boldog kapcsolatban élő emberek általános egészségi állapota jobb, mint azoknak, akik örökké marják egymást. A jelenlegi kutatásból azt is leszűrtük, hogy a bizonytalan kapcsolatban élők sokkal inkább kiteszik magukat a konfliktusokból eredő egészségkárosodás kockázatának, mint mások" - mondta Hicks professzor.

Értékelje a cikket!

Hirdetés

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Melegfront

Maximum:
+7, +14 °C
Minimum:
+4, +9 °C

Hazánkban kedden délelőtt túlnyomóan erősen felhős, borult lesz az ég, a Dunántúlon többfelé lehet eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag