Ebben a korban érünk életünk csúcsára

Bár sokan félünk az öregedéstől, egy dolog csak javul a korral: ez pedig az önbecsülés.

Napjaink társadalma a fiatalságot idealizálja, míg az öregkorra inkább az élet kellemetlen velejárójaként tekint. Bár a korral valóban számtalan nehézség felhalmozódik, egy dolog javul: az önbecsülésünk. Kutatások szerint az önmagunk iránti pozitív érzések nagyjából hatvanéves korra csúcsosodnak ki, és nagyjából egy évtizedig még ilyen magasak maradnak.

A testpozitív hozzáállás és a maradandó túlsúly A testpozitív mozgalom az önértékelés javulását és a testükkel való elégedettség növekedését váltotta ki mindazokból, akik hittek benne, hogy extra méreteik ellenére is büszkén élhetik az életüket. Csakhogy ez az elégedettség veszélyeztetheti a testet. Kattintson !

Hatvanévesen érünk életünk csúcsára

Míg a húszas és harmincas évek elsősorban önálló életünk kiépítéséről szólnak, negyvenes éveiben az emberek jó része már magánéleti, szakmai és anyagi szempontból is stabilizálódik. Ennek köszönhetően egyre nagyobb arányban tudnak invesztálni a maguk által kialakított társadalmi szerepbe - magyarázta dr. Ulrich Orth, a svájci Bern Egyetem professzora. Ezekben az években jellemzően a munkahelyi ranglétra magasabb fokán áll már az ember, és egyre nagyobb szerepet tölt be abban is, hogy gyermekeiből felelősségteljes felnőtt ember váljon. Ezekkel együtt pedig az önbecsülése is folyamatosan nő.

A korral az önbecsülésünk is javul
A korral az önbecsülésünk is javul

Az egyetem kutatói 191 tanulmány eredményét összesítették, amely közel 165 ezer ember egészségügyi adatait foglalta össze. Korcsoportos és demográfiai osztályozással próbáltak választ találni arra, hogy az önbecsülésnek milyen szerepe van a különböző életszakaszokban, és hogyan változik a korral.

Önbecsülésünk már korán, 4 és 11 éves kor között emelkedni kezd, a gyerekek ugyanis ilyenkor jelentős kognitív és szociális fejlődésen mennek át. Az önállóság felé vezető egyik legkomolyabb lépés pedig az, amikor erősségeink és gyengeségeink ismeretében kialakítjuk saját énképünket. Ez a folyamat azonban tinédzserkorban (11 és 15 év között) megáll - viszont jellemzően nem esik vissza. Ez a felismerés a kutatókat is meglepte, hiszen az önbizalomhiány , a rossz önértékelés jellemzően ebben a korban jelenti a legnagyobb problémát.

A felnőttkort elérve nagyjából 30 éves korunkig az önbecsülés lassú emelkedésnek indul, majd körülbelül a hatvanas éveinkben éri el a tetőfokát. Innentől nagyjából tíz évig ezen a szinten is marad, majd az időskorral járó betegségek, a magány, esetleg a családtagok elvesztése miatt az önbecsülés is csökkenni kezd.

Forrás: Time

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra