Bűnözők leszünk a sok tévézéstől?

Az új-zélandi Otago Egyetem szakembereinek tanulmánya szerint azoknál a gyerekeknél és kamaszoknál, akik túl sok tévét néznek, felnőttként nagyobb valószínűséggel jelentkeznek antiszociális vagy bűnöző hajlamok.

A című lapban megjelent vizsgálat során a kutatók nagyjából ezer 1972-73-ban született új-zélandi gyereket követtek nyomon, akiket 5 és 15 éves koruk között kétévente kikérdeztek arról, mennyi időt töltenek tévézéssel. A vizsgálat végén kiderült, hogy akik több időt töltöttek a képernyő előtt, azok antiszociálisabbá váltak felnőttkorukra, és hajalmosabbak voltak a bűnözői magatartásra is.

Amint azt Bob Hancox, a tanulmány egyik szerzője kifejtette, a munkatársaival végzett vizsgálat alapján elmondható, hogy minden egyes, hétköznap este a tévé előtt töltött óra 30 százalékkal növelte meg a későbbi felnőttekben az antiszociális viselkedésre való hajlamot, valamint az agresszió és az egyéb negatív érzelmek is jellemzőbbek voltak ezekre a személyekre. A tanulmány másik szerzője, Lindsay Robertson hozzátette, hogy a sokat tévéző gyerekek felnőttkori magatartása nem magyarázható társadalmi vagy gazdasági okokkal, vagy akár a szülők viselkedésével, és az sem áll fenn, hogy a már eleve antiszociális hajlamú gyerekek néztek volna több tévét.

Noha már korábbi vizsgálatok is rámutattak a túl sok tévézés káros hatásaira , a mostani tanulmány az első, amely valódi összefüggést mutatott ki a gyerekkorban képernyő előtt töltött órák és a felnőttkori negatív viselkedés között. Bár azt nem állítják a szerzők, hogy minden antiszociális viselkedés hátterében a túlzott tévézés áll, azt viszont hiszik, hogy a tévénézéssel töltött idő csökkentésével a társadalomban mutatkozó bűnözői hajlam aránya visszaszorítható lenne.

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiájának ajánlása alapján naponta 1-2 óránál többet nem lenne szabad tévézniük a gyerekeknek, és azalatt is minőségi programot kéne nézniük. A szakemberek úgy vélik, a szülők felelőssége, hogy korlátozzák gyermekük számára a képernyő előtt töltött időt, és gondoskodjanak számukra egyéb, hasznos, értelmes elfoglaltságról.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra