Becsületesebb, aki az időre koncentrál

A Psychological Science című lapban közzétett friss kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy ha az embereket a pénzzel történő foglalkozásra késztetjük, azzal nagyobb eséllyel hajszoljuk bele őket abba, hogy csaljanak.

A kutatás szerint, ha arra vesszük rá az embereket, hogy az idővel foglalkozzanak a pénz hajhászása helyett, azzal sokkal inkább a morális érzéküket erősítjük.

A médiából ömlik ránk a sok bűntény, csalások, szélhámosságok és egyebek, ám a legtöbb etikátlan viselkedés ennél sokkal hétköznapibb, és olyan emberek követik el, akik számára amúgy fontos az erkölcs és a törvény, ám a csalás lehetőségével szembe találva magukat, elgyengülnek. A kutatást vezető Francesca Gino, a Harvard Egyetem Üzleti Iskolájának munkatársa, valamint Cassie Mogilner, a Pennsylvania Egyetem Wharton Iskolájának kutatója vizsgálatuk során arra a felismerésre jutottak, miszerint az idő fogalmának aktiválása csökkenti a csalásra való hajlamot azáltal, hogy az embert önvizsgálatra készteti.

Gino és Mogilner annak akartak utánajárni, vajon az önvizsgálatra való ösztönzés segíti-e az embereket abban, hogy kitartsanak az általuk is helyesnek tartott erkölcsi normák mellett. Ennek érdekében négy kísérletet vittek végbe, melyek során a résztvevőknek például összekevert betűkből kellett szavakat kirakniuk, vagy dalszövegeket megtalálniuk. A keresendő szavak egy része a pénzzel, más része az idővel függött össze, egy újabb része pedig semleges jelentésű volt. A kísérleti alanyoknak ezután látszólag a témához egyáltalán nem tartozó kirakósokat kellett összerakniuk, és minden egyes kirakott képért pénzjutalmat ígértek nekik.

A feladat végén a résztvevőknek saját maguknak kellett bevallaniuk, mennyi kirakóssal készültek el , és mivel a feladatlapok látszólag névtelenek voltak, bárki könnyen csalhatott oly módon, hogy jobb eredményt írt fel magának, mint amennyit valójában elért. Azt azonban az alanyok nem tudták, hogy valójában minden egyes feladatlapon volt egy egyedi szám, így a kutatók a kísérlet végeztével össze tudták vetni a valós eredményeket és a bevallott eredményeket.

A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy azok az alanyok, akik előzőleg olyan szavakat raktak ki, melyeknek a pénzhez volt köze, sokkal hajlamosabbak voltak a csalásra, mint a többiek. A kísérlet kimutatta, hogy előbbiek közül 87,5 százalék csalt a kirakósok eredményének bediktálásánál, míg azok közül, akiknek semleges szavakat kellet kirakniuk, csak 66,7 százalék. Ugyanakkor, akik az idővel kapcsolatos szavakat kapták az első feladatban, azoknak mindössze 42,4 százalékra érzett késztetést arra, hogy hamis eredményt írjon a lapjára.

A becsületesség kulcsa, ha az idővel törődünk, nem a pénzzel?

A szakemberek szerint ennek az az oka, hogy az idővel való foglalkozás az embert önértékelésre és számvetésre készteti, ilyenkor ösztönösen végiggondolja, mivel is tölti az idejét, úgy éli-e az életét, hogy bátran tükörbe nézhet, tartja-e magát azokhoz az erkölcsi normákhoz, melyeket követendőknek gondol. Gino és Mogilner ugyanakkor korábbi vizsgálatok során azt is kimutatták, hogy emberek általában többet foglalkoznak a pénzzel, mint az idővel, holott éppen fordítva lenne helyes. A szakemberek szerint, ha sikerülne módot találni arra, hogy a kísértések idején az emberek inkább saját magukra és ne a potenciális nyereményre koncentráljanak, azzal talán valamilyen mértékben vissza lehetne szorítani az egyre jobban elszaporodó becstelenségeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra