Az őszinte emberek humorosabbak

Akik nem hazudnak maguknak, csak azok képesek őszintén és spontán nevetni, az önámítók nem. Ez abból a tanulmányból derült ki, amely azt kutatta, mitől függ a humorérzék.

Az egykori stand-upos, Robert Lynch azon kezdett el tűnődni, miért van az, hogy a nézők közül egyesek szinte leesnek a székről a kacagástól, míg mások faarccal ülnek a helyükön. A kutatások és a gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek olyan barátokat és párt keresnek, akinek van humorérzéke, az azonban érthetetlen, miért rendelkeznek egyesek ezzel, mások pedig miért nem.

Lynch, aki jelenleg a New Jersey Állami Egyetem evolúciós antropológusa, azt vizsgálta, hogyan befolyásolja az önámítás, vagyis az önmagunknak való hazugság, a humorérzéket. Kiderült, hogy minél inkább gyakorolja valaki az önámítást, annál kisebb valószínűséggel képes az igazi nevetésre.

Lynch 59 egyetemi hallgatót kért meg arra, hogy nézzék meg Bill Burr humorista 28 perces videóját. Az alanyok egyedül nézték az előadást, miközben a kutatók rögzítették reakcióikat. A résztvevők ezen kívül egy kérdőívet is kitöltöttek az önámítással kapcsolatban.

Lynch az egyes emberek reakcióit arctevékenység-kódoló rendszer segítségével vizsgálta, amely az arckifejezés enyhe változásait érzelmekkel kapcsolja össze. A szemeket is megfigyelte, mert az emberek tettethetik a nevetést vagy a mosolyt , de az arctevékenység-kódoló rendszer segítségével meg lehet állapítani, hogy a hallgató valóban mosolygott, vagy csak erőltette. Lynch szerint a valódi mosoly a szemből jön, az igazi nevetést pedig képtelenség tettetni.

Az eredmények azt mutatták, hogy az önámító emberek kisebb valószínűséggel nevettek a humoristán, mint azok, akik őszinték önmagukhoz - áll a című lapban megjelent tanulmányban. Lynch úgy véli, ez azzal magyarázható, hogy a humoristák gyakran viccelődnek tabu témákon, így akik hazudnak önmaguknak, nem tudnak nevetni ezen, mert úgy érzik, elárulnák magukat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra