Az időskor kevésbé ismert előnyei

HáziPatika

Az öregedést sokan az elmúlással és az egészség megromlásával teszik egyenlővé. Ám ha odafigyelünk fizikai és szellemi kondíciónkra, kifejezetten élvezetesek lehetnek a nyugdíjas évek, hiszen számos téren pozitív irányba változik az életünk.

A komédiák gyakori szereplője a vén, goromba bácsi vagy rosszindulatú szomszéd néni, ám a valóságban nem kell amiatt aggódnunk, hogy idősebb korunkra tényleg "besavanyodunk". Szociológusok több kutatásban is arra jutottak, hogy a 60-as éveikben járók és idősebbek kevesebbet veszekednek, türelmesebbek, jobban uralkodnak érzelmeiken, empatikusabbak, ezáltal társas kapcsolataik is harmonikusabbak. Nem ritka az sem, hogy a fiatalabb korukban félénkebb, visszahúzódóbb személyiségek nyugdíjasként felszabadultabban, nyitottabban viselkednek akár nagyobb társaságban is, és könnyebben barátkoznak. Ennek oka, hogy az időskor egyfajta magabiztosságot is magával hoz, amely a hosszú évek tapasztalatából, rutinjából ered.

Így maradhatunk aktívak szellemileg 70 felett

A minél jobb egészségi állapotban eltöltött időskor érdekében nemcsak a testünket, hanem az elménket is célszerű karban tartani. Mutatjuk, mire kell figyelni, hogy akár 70 felett is megőrizhessük szellemi frissességünket.

Éjjeli baglyokból pacsirták

Számos kutatás bizonyította már, hogy jó hatással van a mindennapokra és az egészségre is, ha a hosszas lustálkodás helyett korán reggel kezdjük a napot. Sokan vannak azonban, akiknek nehezére esik az első napsugarakkal együtt felkelni. Számukra jó hír, hogy a korral ez is megváltozik: 60-65 éves kor körül még a korábban szívesen lustálkodó éjjeli baglyoknak is átrendeződik az alvási ritmusa, ez pedig valószínűleg a hormonális változásoknak köszönhető. Hamarabb leszünk álmosak esténként, ezért nem ritkán már 9 órakor lehunyjuk a szemünket, emiatt viszont már hajnali 5-6 órakor frissen ébredünk, így aktívabban tölthetjük a napot.

Nincs több orrfújás, tüsszögés

A különböző légúti allergiás panaszok egyre több ember életét megkeserítik, legyen az szénanátha vagy pollenérzékenység. Nyáron emiatt nyúlunk folyton a papírzsebkendőért, télen pedig a megfázás, rosszabb esetben influenza miatt. Kutatások szerint azonban az ötvenes-hatvanas éveinkhez érkezve fellélegezhetünk, mivel ettől a kortól kezdve jelentősen csökken az allergia és a közönséges nátha gyakorisága. Ennek hátterében az áll, hogy immunrendszerünk emlékezik azokra a kórokozókra, allergénekre, amelyekkel az évek során újra és újra találkozik, és megtanulja hatástalanítani azokat.

Ne fájjon a fejünk az öregedés miatt!

De nemcsak az allergiának és megfázásnak, hanem a migrénes fejfájásnak is búcsút inthetünk a kor előrehaladtával. Bár vannak, akik arra panaszkodnak, hogy idősebb korukban érzékenyebben reagálnak az időjárási frontok változására, és ilyenkor fáj a fejük, a fiatalként migrénnel küzdőknek általában hatvanon túl enyhülnek a panaszaik. Egy svéd tanulmányban legalábbis, amelynek során közel 1700 embert vizsgáltak 12 éven keresztül, a nyugdíjasok rövidebb, ritkább és kevésbé fájdalmas migrénes rohamokról számoltak be.

Nem szabad hagyni, hogy az időskor a bezárkózásról, a magányról és a tétlenségről szóljon. Fotó: Getty Images

Nem szabad hagyni, hogy az időskor a bezárkózásról, a magányról és a tétlenségről szóljon.

Fotó: Getty Images

Kevesebb stressz, jobb szex

Míg a 20-30-as éveinkben a karrier és megélhetés kérdései szülhetnek sok feszültséget, a 40-es években pedig a gyereknevelés, az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint az idősebb emberek kevesebbet stresszelnek. Persze a pénzügyek a nyugdíjasok életét is megnehezíthetik, de mivel idősként a felmerülő problémákat jobban tudjuk kezelni, könnyebben, stressz nélkül megbirkózunk ezekkel.

Részben a kevesebb stresszel hozható összefüggésbe, hogy a szexuális életükkel is nagyobb arányban elégedettek a nyugdíjasok, mint fiatalabb társaik. Másrészt ez annak is köszönhető, hogy eddigre mindenki kitapasztalhatja, mi esik neki jól az ágyban, illetve partnerének mivel okozhat örömet. Ugyan tény, hogy az intim összebújások gyakorisága ritkul, ám azok minősége javul.


Érdemes munkára fogni az agyunkat

Bár sokan rettegnek a demenciától, nem magától értetődő, hogy idősebb korban ellustulnak azok a bizonyos szürke agysejtek. Egyes tanulmányok arra jutottak, hogy még a nyugdíjasok agyában is képződnek új neuronok, tehát a tudatunk leépülésétől nem kell tartani, ahogy attól sem, hogy a tanulás legyőzhetetlen kihívássá válna. Sőt, kifejezetten hasznos lehet, ha minél többet dolgoztatjuk a fejünket: vágjunk bele új hobbiba, szerezzünk új ismereteket! Ezzel nemcsak világunkat tágíthatjuk, hanem kitölthetjük a szabadidőnket és szellemi fittségünkért is sokat tehetünk. Ma már egyre több helyen szerveznek programokat, képzéseket kifejezetten nyugdíjasoknak, érdemes a környékbeli lehetőségeket felderíteni.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a ködfoltok feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag