Anorexiánál a családterápia sikeresebb, mint az egyéni

Az anorexia kezelésében többnyire hatékonyabb a családterápia, mint az egyéni kezelés. Erre egy amerikai összehasonlító tanulmány világított rá.

A kaliforniai Stanford Egyetem által készített tanulmány az első, amely a két terápiatípust közvetlenül összehasonlítja. Az anorexia életveszélyes betegség, ehhez képest figyelemreméltó, milyen keveset tudunk róla - fejtette ki Lucille Packard, az egyetem kutatója a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint. Az anorexiás betegek túl kövérnek látják magukat, és mindenképp fogyni kívánnak. Ezer lányból mintegy hat érintett, a fiúknál lényegesen ritkább a jelenség.

Ne így fogyókúrázzon! Belehalhat! A kutatás során 120 beteget hasonlítottak össze a kutatók. Két csoportra osztották őket, az egyiket egy évig a betegek félelmeire összpontosító pszichoterápiával kezelték, míg a másik csoport kezelésébe bevonták a szülőket is. Többek között egy éven át rendszeresen felszólították őket, hogy fokozottan figyeljenek gyermekük evési szokásaira.

Egy év családterápiát követően a betegek mintegy fele teljesen tünetmentes lett. Elérték a normál súly legalább 95 százalékát, és evésükben sem mutatkozott zavar. Az egyénileg kezelt csoportban csupán a csoport negyedéről lehetett ezt megállapítani az év végére - számoltak be a kutatók az Archives of General Psichiatry című szaklapban.

A két eljárás közötti eltérés elsősorban abban mutatkozott, hogy a családterápiát követően a betegek ritkábban estek vissza. A vizsgálat eredménye tehát erőteljesen utal arra, hogy a családalapú terápia hatékonyabb - mondta a kutatás vezetője, James Lock. A pszichiáter szerint az orvosoknak meg kell érteniük, hogy a szülők nagy segítséget jelenthetnek. Mindazonáltal azt is hangsúlyozta, hogy egyes esetekben jobban használhat az egyéni kezelés.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra