A szorongás kezelése: mutatjuk, mi segíthet

Támogatói tartalom

HáziPatika

A krónikus stressz nemcsak a mentális, de a testi egészségünkre is súlyos hatással van. Milyen tünetek utalhatnak arra, hogy le kell küzdenünk a szorongást, és milyen eszközökkel vehetjük fel a harcot ellene?

A krónikus stressz világszerte rengeteg embert érint, nincs ez máshogy Magyarországon sem. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) néhány éve végzett kutatása szerint a magyar felnőttkorú lakosság csaknem 20 százalékának a szorongás a mindennapok részét képezi, 45,7 százalékukat pedig legalább időnként érinti a stressz valamilyen mértékben. A tanulmány ráadásul a 2020 tavaszán itthon is berobbant koronavírus-járvány előtt készült, ami csak újabb terhet rótt a lakosság mentális egészségére. Ennek pedig hosszú távon nagyon súlyos egészségügyi következményei lehetnek.

A stressz 10 jele

Egy kutatás szerint a sok stressz akár öt és fél évvel is megrövidítheti az életünket, és egy átlagos felnőtt naponta legalább 11 percet idegeskedéssel tölt. A stressznek természetesen jelei is vannak - minél többet tapasztalunk magunkon, annál fontosabb, hogy valamilyen relaxáló vagy meditatív tevékenység után nézzünk, ami képes kikapcsolni és megnyugtatni.

Stresszreakció: haszna már nincs, kára annál inkább

A stressz a szervezetünk természetes válaszreakciója egy váratlan és veszélyes - vagy legalábbis annak vélt - helyzetre. Hatására adrenalin és noradrenalin szabadul fel, amelyek azonnal a létfontosságú szervekbe és a vázizmokba továbbítják a vért, növelik a vérnyomást, illetve fokozzák a szívizmok munkáját. Őseink életében ennek fontos szerepe volt, hiszen a vadállatokkal vívott küzdelemben a gyors reflexek és az izmok nagyobb terhelhetősége elengedhetetlen volt az életben maradáshoz. A modern emberből azonban a létbizonytalanság vagy a munkahelyi és családi nehézségek váltják ki a legtöbb szorongást, melynek megoldásában nem sok szerep jut ezeknek az élettani folyamatoknak. Az állandó stresszreakciók azonban súlyosan károsítják a szervezetünket és komoly betegségek kialakulásához is hozzájárulhatnak.

A krónikus stressz miatt a pulzusszám és a vérnyomás is tartósan megemelkedik, ami károsítja a szívet és az érrendszert, és akár magasvérnyomás-betegséghez, szívinfarktushoz vagy stroke-hoz is vezethet. Hatással van bizonyos hormonok termelődésére és működésére, illetve az immunfolyamatokra is, gyengíti a szervezet természetes ellenálló képességét a kórokozókkal szemben. Az állandó stresszben élő embereknek jól ismert probléma lehet a fej- és gyomorfájás, illetve a különböző emésztőrendszeri panaszok. A stressz hatására felszabaduló kortizol hormon felerősíti az éhségérzetet is, ami miatt az állandó szorongással élők nagyobb arányban küzdenek elhízással is. A szervezetben lévő adrenalin miatt gyakori problémát jelentenek a különböző alvászavarok is, a szorongással küzdő ember nehezebben alszik el, éjszaka többször felébred. Ez nemcsak azért jelent gondot, mert a másnapi fáradtság miatt nehezebben tudjuk elvégezni a feladatainkat, de a szervezetünkben számos kulcsfontosságú folyamatalvásközben zajlik le, melynek hiányában egészségünk tovább romlik.

Az alvászavar a stressz egyik leggyakoribb velejárója. Fotó: Getty Images
Az alvászavar a stressz egyik leggyakoribb velejárója. Fotó: Getty Images

Mivel a stressz ezen tünetei újabb egészségügyi problémákat vezethetnek fel, amelyek pedig ismét szorongásos panaszokat eredményeznek, így a stressz az egészségünk romlásának egy olyan körfolyamatát indíthatja be, amelyből nagyon nehéz megtalálni a kiutat. A legjobb tehát megelőzni a problémákat, és a mindennapjaink részévé tenni a stresszkezelés hatékony formáit.

A helyes életmód része a sport (is)

Személyenként változó, hogy pontosan kinek mely módszerek válnak be leginkább, ezzel együtt azonban akad néhány általános tanács, amik jó támpontot nyújthatnak. Mindenképpen hasznos, ha törekszünk a kiegyensúlyozott, egészséges életmódra, melynek része a tudatos táplálkozás és a rendszeres sportolás. Nem is kell feltétlenül a legizzasztóbb mozgásformákban gondolkodni, egy hosszú séta vagy a jóga is segíthet a bennünk felgyülemlett feszültség enyhítésében. Válasszunk egy olyan mozgásformát, amelyet szívesen űzünk és a mindennapjaink részévé tehetünk!

Állítsunk fel egy napirendet

Testünk folyamatait a biológiai óránkhoz igazítja, melynek zavartalan működését alaposan felboríthatja a rendszertelen életvitel. Próbáljunk felállítani egy olyan napirendet, amelyet követhetünk a mindennapokban: törekedjünk például arra, hogy mindennap nagyjából ugyanabban az időszakban feküdjünk le és keljünk fel, valamint az étkezéseinket is próbáljuk rendszeresen ugyanarra az időpontra időzíteni. Ez a kiszámíthatóság önmagában is tervezhetőbbé teszi a napunkat, ami sok feszültségtől mentesít, de a biológiai óránk megfelelő működése is segít enyhíteni a szorongással járó panaszokat.

Ne feledkezzünk meg a magnéziumpótlásról

Az egészséges táplálkozás mellett kiemelt figyelmet fordítsunk bizonyos vitaminok és ásványi anyagok pótlására is. A stressz ideg- és izomfeszültséggel jár, ezért sokat segíthet a kalciumot és különösen a magnéziumot tartalmazó ételek fogyasztása. Ezek az ásványi anyagok ugyanis nélkülözhetetlenek az idegsejtek közötti ingerületátvitelhez és az izmok összehúzódásához. A felnőttek napi magnéziumigénye 375 milligramm, ennél a táplálkozásunk során rendszerint kevesebbet juttatunk a szervezetünkbe, így érdemes akár táplálékkiegészítők formájában is pótolni.


Segíthet a CBD-olaj

A szorongásos tünetek kezelésére világszerte egyre több országban használják az orvosi kender virágzatában termelődő egyik hatóanyagot, a CBD-t. Az ebből készített CBD-olajat semmiképpen sem szabad összekeverni a kábító hatása miatt alkalmazott és Magyarországon is illegális "fűvel". Tudatmódosító, kábító hatása nincs a készítménynek, viszont többféle kutatás is igazolta, hogy antidepresszáns, illetve alvásjavító hatással bír. Használatával a szorongásos panaszok csökkenthetőek, kipihentebbek és frissebbek lehetünk napközben, illetve a stressz hatására kialakuló betegségek is megelőzhetőek. Persze a használata előtt mindenképpen egyeztessünk a háziorvosunkkal, főleg ha valamilyen betegség miatt más készítményeket is használnánk párhuzamosan.

Szponzorált tartalom. A cikk a CBD Island megbízásából készült.

Tisztelt Doktor Úr!

Amóta csak visszaemlékszem, komoly szorongásos problémáim vannak. A napokban keltette fel a figyelmem, hogy a nem integrált Moro reflex tünetei megtalálhatóak nálam (az allergiától, a hypoglikémiáig tengeri betegségig minden), ami a legfárasztóbb ezek közül, a folyamatos megijedés, és az, hogy a zaj elviselhetetlennek tűnik (pl. egy oviscsoport zaja, bármilyen hirtelen zaj). Elolvasva a Moro és a Strauss reflexet, elbizonytalanodtam, mert maga a reakcióm a második (nyak behuzása, pislogás, stb.). A kérdésem az lenne, hogy felnőtt korban, hogy néz ki egy nem megfelelően integrált Moró reflex, s hogy van-e különbség e között és a túlzott ijedtségi rekció (exaggerated startle reflexet fordítottam így, nem tudom helyes-e), hogyan lehet egymástól megkülönböztetni felnőtnél a Moro reflexet a Strauss reflextől? Ilyen típusú vizsgálatra nálunk nincs lehetőség, ezért kérem a segítségét, hogy tudjam merre induljak. Jó lenne már kicsit felszusszanni.
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Kérdező! A Moro-reflex egy olyan újszülöttkori reflex, amely 4-5 hónapos korban teljesen megszűnik. A felnőtteknél a Strauss-reflex lehetséges. Érdemes lenne ezzel a problémával inkább pszichológushoz fordulni. Üdvözl...

Együtt tehetünk érte, hogy idén karácsonykor senki ne legyen magányos!

A Vodafone a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve segít országszerte feloldani a magányt. A szervezet közreműködésével adományként okoseszközöket és internetet juttatunk el az ország számos idősek otthonába.

Emellett arra buzdítunk mindenkit, hogy a maga módján, saját eszközeivel segítsen megtörni a csendet - hiszen egy kis odafigyeléssel mindannyian tehetünk a magány ellen. A kezdeményezés mellé állókat szakmai információkkal és online tudásanyaggal segítjük.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-7, +2 °C

Hazánkban kedden délelőtt a Dunántúlon több napsütés várható, keleten több lesz a felhő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag