A rosszul alvó feleséget megsínyli a házasság

Egy friss tanulmány szerint, ha a feleségnek nehézséget okoz elaludni, az másnap könnyen vezethet házastársi feszültségekhez, míg ugyanez nem mondható el, ha a férjnek akad gondja az elalvással.

A kutatók harmincöt fiatal, egészséges házaspár alvását vizsgálták tíz éjszakán keresztül, mely során egy noninvazív érzékelő segítségével ellenőrizték nyugalmi és ébrenléti ciklusaikat. A vizsgálatok - melyekről a Hivatalos Alvás Társaság éves találkozóján készülnek beszámolni a szakemberek- kimutatták, hogy azok a feleségek, akiknek gondjuk volt az elalvással, másnap sokkal negatívabb reakciókat mutattak a házastársi kapcsolatuk tekintetében.

Wendy Troxel, a Pittsburgh Egyetem pszichiátere elmondta, hogy a párok elektronikus naplót vezettek a házastársi kapcsolatuk negatív és pozitív vetületeiről. A nehezen elalvó feleségek esetében sokkal több negatív benyomás érte a párt másnap kapcsolatuk terén, míg ahol a férjek alvásával volt gond, nem tapasztaltak ilyen jelenséget a kutatók. "A nők általában sokkal expresszívebbek, jobban irányítják őket az érzelmeik. A férfiak inkább elfojtják, amit éreznek, vagy nincsenek is teljesen tisztában az érzéseikkel" - magyarázta a jelenség okát Troxel, majd hozzátette: "Az alvásgondokat minden esetben kezelni kell, és szükség esetén párterápiát is igénybe kell venni."

Troxel korábbi tanulmányi már rámutattak, hogy a férj vagy egy partner stabil jelenléte kihatással van a nők alvásminőségére, és a boldog házasságban élő nőknek sokkal kevesebb gondja van az alvással, a mostani tanulmány azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a folyamat fordítva is működik, sőt talán még erősebb befolyásoló ereje is van a házasság minőségére nézve.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét?Inkontinencia

Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét? A kezelési módok között akad hatékony, gyors és kíméletes!

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Nyugat, északnyugat felől ismét növekedni kezd a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag