A masszázs enyhíti a szorongást?

A masszázs enyhíti a szorongást, de nem feltétlenül hatékonyabb, mint az olcsóbb relaxációs kezelés, mint például a nyugtató, lágy zene hallgatása vagy a mélylégzés - állítják a Depression and Anxiety című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői.

A véletlenszerű kísérlethez 68 szorongó beteget osztottak csoportokra, melyek 10 órányi különböző kezelésben részesültek: masszázs, mélylégzés, hőterápia (meleg törölközőkbe csavarták a végtagjaikat). A kezelések mindegyike félhomályban és halk háttérzene mellett, mindegyikük kapott leírást a mélylégzéses technikáról.

Később a kutatók megkérték őket, hogy értékeljék a szorongásuk mértékét. Mindhárom csoport a tünetek csökkenéséről számolt be: a 12 hetes kezelési periódus végén 40 százalékkal, három hónappal később pedig 50 százalékkal. A depresszió és az aggódás is csökkent.

A kutatócsoport azt feltételezte, hogy a masszázscsoport eredményei lesznek a legkiemelkedőbbek, mert azt arra tervezték, hogy csökkentse az izmok feszességét. A három csoport között azonban nem tapasztaltak eltérést. A jelenséget valószínűleg a "generalizált relaxációs válasz" okozza - mondta a tanulmány szerzője, Karen Sherman, a seattle-i Csoportegészségügyi Kutatóintézet kutatója.

A kísérletben nem szerepelt olyan kontrollcsoport, akik semmilyen kezelést sem kaptak. Ehelyett tartalmazott egy "figyelemkontrollt", mert a szorongó emberek gyakran válaszolnak a figyelemre - tette hozzá Sherman. A chicagói Steve Pavilanis, aki nem vett részt a kísérletben, elmondta, hogy az eredmények tükrözik a személyes élményeit. Bár a masszázs valóban nyugtató hatású lehet, a légzőgyakorlatokat és a vizualizációt hatásosnak és megfelelőnek találta, ráadásul ingyenes is. "A rendszeres gyakorlás miatt lesznek hatékonyak a relaxációs technikák" - mondta Pavilanis, a "Kevésbé ideges élet" szerzője, mely saját küzdelmét írja le a pánikrohamokkal és a társas szorongással kapcsolatban. "Sokan elfelejtjük, hogy kell relaxálni, a rendszeres gyakorlás azonban megkönnyíti ezt" - mondta Pavilanis, aki a gyógyszermentes megközelítés híve.

A masszázs az egyik legnépszerűbb kiegészítő és alternatív kezelés (CAM) a szorongásra, mert a betegek gyakran jobban szeretik az "önkezelést", vagy az "alternatív kezelést" - mondta Sherman. Ez volt azonban az első szigorú kísérlet annak felmérésére, hogy mennyire hatásos a masszázs a generalizált szorongásos zavar (GAD) esetén. "A relaxációs szobában zajló kezelés olcsóbb, mint a többi (masszázs vagy hőterápia), így a leginkább költséghatékony lehet a GAD-os betegek számára, akik szeretnék kipróbálni a relaxáció-orientált kiegészítő kezelést" - mondta Sherman.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra