A mai ember erre vágyik

Milyen változásoknak lehetünk szemtanúi még életünk során? Mi az, amit a többség szeretne látni, illetve elérni? Erre kereste a választ egy amerikai kutatás.

Mennyi idősen találjuk meg az életcélunkat? A válaszért kattintson ide!

Egy nemrég készült kutatás szerzői kétezer amerikai válaszadót kértek meg, hogy töltsenek ki egy kérdőívet. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy melyek azok a változások, amelyeket még életükben szeretnének látni az emberek. Azt is vizsgálták, hogy az elmúlt időszakban mennyit változott az "amerikai álom" - ha változott egyáltalán.

célok, vágyak, amerikai álom, változások
Vannak olyanok is, akik már elérték a legfontosabb céljaikat. Fotó: Getty Images

Ezekre a változásokra vágyunk

A válaszadók 51 százaléka voksolt arra, hogy szeretné megérni az anyagilag megengedhetőbb egészségügyi ellátást. Ugyanennyien jelölték be a minőségi oktatáshoz való hozzájutás lehetőségét, 46 százalék a tömegközlekedéshez való hozzáférést, 42 százalék pedig azt, hogy 100 százalékban megújuló energiát használhassanak az emberek. De voltak, akik nagyobbat álmodtak, és azt remélik, még életükben megszűnik a korrupció, a hajléktalanság, a szegénység, a munkanélküliség, az öngyilkosság, valamint az egyszer használatos műanyagok gyártása.

Ez az "amerikai álom"

Ami az amerikai álmot illeti, ebben úgy tűnik, nincs nagy változás. A válaszadók többsége még mindig csak arra vágyik, hogy legyen saját háza és autója - előbbit 56 százalék, utóbbit 53 százalék jelölte meg. A családalapítás a válaszadók felének a legnagyobb álma, ezt követi a saját vállalkozás létrehozása (43 százalék). 40 százalék viszont beérné azzal is, ha végre vissza tudná fizetni diákhitelét.

Csak ábrándozunk?

De vajon mindenki csak ábrándokat kerget? A válaszok összesítése után kiderült, hogy korántsem: az alanyok 68 százaléka úgy érzi, már elérte a legfontosabb céljait - még ha nem is minden álmát váltotta valóra az életben. A felmérésből emellett az is kiderült, hogy a válaszadó diákok 52 százaléka a tanárokhoz fordul, ha egy kis inspirációt keres céljai megvalósításához, 47 százalék a barátaihoz is, 44 százalék pedig a családját is megkeresi ilyenkor.

Forrás: nypost.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra