A leghátborzongatóbb variációk halálra

A halál az egyetlen olyan dolog, amit egyik ember sem kerülhet el, de vannak, akik nem hétköznapi módon lehelik ki a lelküket.

A történelem során sok szerencsétlen ember - általában nem saját választásuk szerint - elképesztő módon távozott már az élők sorából. Míg számtalan ember halt hősi halált a hazájáért vagy nemes ügyért, mások kevésbé fennkölt utat választottak.

Következzék egy csokorra való a történelem leghajmeresztőbb haláleseteiből.

Autoerotikus fulladás

Sokan egyetértenének abban, hogy szex közben meghalni egy tökéletes módszer, de mi van akkor, ha ez pont önkielégítés közben történik? 2009-ben David Carradine halt meg a hotelszobájában így. 2010 első napjaiban a BBC egyik jól ismert műsorvezetőjét, Kristian Digby-t találták holtan londoni lakásában. Sejtések szerint szexuális játék közben vesztette életét, valószínűleg megfulladt maszturbálás közben. Ez a módszer halálos is lehet, és abból áll, hogy az aktus közben elvágják az oxigén útját az agyba, hogy fokozza a kéjérzést és az orgazmus intenzitását. Halál akkor következik be, ha az áldozat elveszíti az eszméletét, és ezzel együtt a kontrollját is a fulladást okozó szerkezet felett, mely végül megöli őt.

Halálos jókedv

A legközelebbi nevetőgörcsnél nem árt felidézni szegény öreg Chrysippust. A görög sztoikus filozófus utolsó perceit hisztérikus állapotban töltötte. Leitatta a szamarát, majd nézte, ahogy a részeg állat megpróbál vadfügét legelni. A látványt annyira mulatságosnak találta, hogy szó szerint halálra röhögte magát.

Ez a halálos jókedv, és a történelem legalább két ilyen esetet jegyez. A halált közvetlenül általában fulladás vagy szívelégtelenség okozza. Néhány esetben az áldozat egy teljes éjszakát átnevetett, és másnap sem tudta abbahagyni.

Hashártya-gyulladás idegen anyagtól

Néha olyasmi kerül az ember szájába, ami nem oda való. Néha le is nyeli ezeket. Itt van például Sherwood Anderson esete, aki 1941-ben egy vacsorán lenyelt egy fogpiszkálót. A sikeres írónál később hashártya-gyulladás alakult ki, ami fájdalmas pontot tett élete és karrierje végére. A hashártya-gyulladás a hasüreget határoló savós membrán gyulladása, mely fertőzéshez, belső vérzéshez és lassú kínhalálhoz vezet.

Vérmérgezés

Jack Daniels (igen, az a bizonyos Jack Daniels!)kínos halálának körülményeit sosem tüntetik fel a hazafias hirdetésekben. 1911-ben Jack csúnyán berugott és megsérült a lábujja, ami később elfertőződött. Vérmérgezés lett a vége, ez pedig Jack halálához vezetett.

Különös baleset

Időnként a sors bemutatja a középső ujját. Például Isadora Duncannek, akit sokan a modern tánc anyjaként emlegettek. Ez a tehetséges ifjú hölgy 1926-ban, a franciaországi Nizzában. Általában mindig hosszú, lebegő sálakat hordott, ami gyakran úszott utána a szélben, de a vesztét is ez okozta. Egy sportkocsi kipróbálása közben sálja beleakadt a kerékbe és megfojtotta az asszonyt.

Kannibalisztikus mazochizmus

Az egy dolog, ha valaki meghívja a barátját vacsorára, de hogy belőle legyen a főfogás, az már kicsit hajmeresztő, főként, ha az említett barát is élvezi az eseményt. Ez történt Bernd-Jurgen Brandes esetében is, aki 2001-ben az interneten keresett olyan valakit, akinek a társaságában elfogyaszthatná a péniszét, majd az illető megenné őt.

Armin Meiwes lelkesen válaszolt a hirdetésre, majd találkoztak. Előételnek kettesben elfogyasztották Brandes hímtagját, majd Meiwes többször nyakon szúrta társát, és megette.

Halálos számítógépes játék

A számítógépes játékok drámai ütemben fejlődnek megjelenésük óta. Valójában most már bárki alkothat magának egy virtuális figurát az interneten, és felveheti a kapcsolatot a világ bármely táján élő emberek millióival.

Kell néhány sárkány, egy masszív kard, egy-két kaland, és máris kész a katasztrófa. Itt van például a koreai Lee Seung Seop esete, aki már nem lehet köztünk. A 28 éves fiatalember egyszerűen kiszáradt és szívelégtelenség végzett vele a World of Warcraft játék 50 órás menetétől. Ezen időszak alatt alig vett magához folyadékot, és szinte semmit sem evett. A kimerültségtől először elájult, majd nem sokkal később meghalt. Online temetést rendeztek számára, ahol majdnem 2 000 játékos gyűlt össze a megemlékezésre, egy perces virtuális csenddel adózva emléke előtt.

Spontán égés

Mindenki előtt ismert a kis öreg nagyi esete, aki a hintaszékében üldögélve egyszer csak hamuvá vált. A rögzített esetek ellenére a spontán emberi égés továbbra is bizonyítatlan tudományos hipotézis maradt.

1951-ben Mary Hardy Reeser (A Hamuhölgy) egy kupac parázsló hamuvá vált a nappalija közepén. A szerencsétlen nyugdíjasból nem maradt más, mint a bal lábfeje (papuccsal együtt) és a koponyája, ami láthatóan összement. A spontán emberi égés legnépszerűbb magyarázata a "kanóc hatás", mely szerint ha a test egyszer lángra kap, elég zsír és éghető anyag van benne ahhoz, hogy teljesen elhamvadjon. Mary esetében úgy vélik, hogy altatót vett be, miközben dohányzott, amitől kigyulladt a takarója, végül a teste is tüzet fogott. Kísérletek kimutatták, hogy az emberi test képes így égni akár hét órán keresztül is. Furcsa mód ezek a tűzesetek gyakran annyira centralizáltak, hogy a környező bútorok is alig sérülnek meg a lángoktól.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra