A hívők kevésbé stresszesek?

Az istenhit segít gátolni a szorongást és minimalizálja a stresszt - állítja a Torontoi Egyetem új tanulmánya, mely kimutatta a hívők és nemhívők agya közti pontosan kivehető különbséget.

A Michael Inzlich pszichológus adjunktus által vezetett két tanulmány résztvevői egy jól ismert tesztet végeztek el az észlelési kontroll felmérésére (Stroop-feladat), miközben elektródákkal mérték az agyi aktivitásukat.

A nemhívőkkel összehasonlítva a vallásos résztvevők jelentősen kisebb aktivitást mutattak az elülső gyrus cinguliban (ACC). Ez az agy azon területe, mely segít a viselkedés módosításában, azzal, hogy jelzi, mikor van szükség figyelemre és ellenőrzésre, különösen olyan stresszhelyzetekben, mint mikor pl. hibát vétünk. Minél erősebb a hite valakinek, minél jobban hisz Istenben, annál kisebb mértékben lépett működésbe az ACC a hibák esetén, így kevesebbet is hibáztak.

"Az agynak ezen területe úgy működik, akár egy vészcsengő, mely akkor szólal meg, ha hibázunk, vagy bizonytalannak érezzük magunkat" - mondta a vezető szerző Inzlicht, aki a scarboroughi Toronto Egyetemen tanít és vezeti a kutatásokat. "Felfedeztük, hogy a vallásos vagy istenhívő emberek a saját hibáik esetén jelentősen kisebb agyi aktivitást mutatnak. Ha hibáznak, kevésbé lesznek idegesek vagy stresszesek."

Ezek az összefüggések akkor is erősek maradtak, miután rögzítették a személyiségtípusokat és az észlelési képességeket, és kiderült, hogy a vallásos résztvevők a Stroop-feladatok során is kevesebb hibát vétettek, mint a nemhívő társaik.

Az eredmények kimutatták, hogy a vallásos hit nyugtatóan hat a hívőkre, így kevésbé lesznek idegesek akkor, ha hibáznak, vagy ha ismeretlen dolgokkal kell szembenézniük. Inzlicht azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy az idegesség kétélű kard, mely olykor igen hasznos is lehet.

"Nyilván az idegesség káros is lehet, mert ha túlzott mértékben jelentkezik, megbéníthat bennünket a félelem" - mondta. "Van azonban egy igen hasznos szerepe: figyelmeztet bennünket akkor, ha hibázunk. Ha nem szorongunk akkor, mikor hibázunk, akkor mi sarkall minket arra, hogy változtassunk a viselkedésünkön, hogy ne kövessük el újra ugyanazt a hibát?"

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra