A hatórás munkanap ezért lenne jó

Egy kiégéssel foglalkozó coach beszélt az előnyökről.

Idén januárban bejárta a világsajtót Sanna Marin, a finnek miniszterelnök asszonyának javaslata, mely szerint négynapos munkahetet, illetve hatórás munkanapokat kellene bevezetni. Ilyesmivel korábban is próbálkoztak már, például Japánban, 2019-ben, kísérleti jelleggel, de vannak olyan cégek is a világon, ahol már be is vezették a négynapos munkahetet.

Vannak olyan cégek, ahol már be is vezették a négynapos munkahetet. Fotó: Getty Images
Vannak olyan cégek, ahol már be is vezették a négynapos munkahetet. Fotó: Getty Images

A 8 órás munkanap már elavult

Nemrég egy kiégésre specializálódott coach, Emily Ballesteros a TikTok-on emelt szót amellett, hogy ideje lenne kevesebb munkaórában megszabni a munkaidőt - ő a hatórás munkanapokat tartaná ideálisnak. A heti 40 órás munkahét elavult dolognak számít; a manapság elérhető technológiával már bőven elég lehet a napi hatórányi munkavégzés - idézi a szakembert a brit Metro című lap beszámolója . Mint írják, Ballesteros ezen kívül felhívta a figyelmet arra, hogy amikor a nyolcórás munkanap számított ideálisnak, még mások voltak a körülmények: a nők otthon voltak, a férfiaknak pedig nem kellett mindennap órákat szánni az ingázásra a lakóhelyük és a munkahelyük közt.

Ezt kellene csinálnunk a munkanap utolsó órájában Szakértők szerint a sikertelen és a sikeres ember közötti (egyik) legnagyobb különbség az, hogy hogyan tölti a munkanap utolsó óráját. Míg előbbi ekkorra már használhatatlan, utóbbi rendkívül aktív. De pontosan mit is csinál? Mutatjuk!

Ezért lenne előnyös a munkáltatóknak

Azt javasolja, a vállalatok fókuszáljanak inkább a termelékenységre, ne a munkaidőre - előbbi egyébként valószínűleg nőhet is, ha a munkavállalók egy közeli határidőt kapnak, amikorra végezniük kell a feladataikkal. A coach első videóját másfél millióan látták. Ezután megosztott egy második videót is, melyben részletesebben kifejtett néhány megoldási javaslatot, mint például, hogy az idő helyett a feladatokra kellene fókuszálni, megadott határidőkkel.

A hatórás munkanapok pedig elmondása szerint nemcsak a munkavállalóknak, hanem a cégeknek is előnyükre szolgálnának, ugyanis elégedettebbek lennének a dolgozóik, ezáltal csökkenne a fluktuáció. Az adott vállalat pedig értékes forrásokat takaríthat meg, ha nem kell olyan gyakran új munkavállalókat keresni és betanítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra