A depresszió olykor fájdalommal jár

Budapest, 2007. október 5. (MTI) - Kultúra és diverzitás a változó világban címmel október 8-án tartják a Lelki Egészség Világnapját a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT), a Védőháló a Lelki Egészségért Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt szervezésében.

A rendezvény őszi időpontja nem véletlen, ilyenkor ugyanis a

hőmérséklet és a napos órák számának csökkenésével egyenes arányban nő a depresszió előfordulása.

Az elmúlt évek során a szakemberek felismerték, a depresszió az elme és a test közös betegsége, gyakran társulhat hozzá fájdalom. A kórt hagyományosan érzelmi (emocionális, például lehangoltság,

szorongás) és vegetatív (alvászavar) tünetekkel jellemzik, ezekre figyelnek mind a felismerés, mind a kezelés során. Holott nagy számban okozhat különféle testi tüneteket, főleg fájdalmat is.

Kialakulásának hátterében különböző agyi pályák zavart működése áll, amit bizonyos ingerületátvivő anyagok (szerotonin, noradrenalin) hiánya okozhat. A vizsgálatok arra utalnak, hogy ezen anyagok hiánya játszik szerepet a fájdalomérzet kialakulásában is. A hazai pszichiátriai betegek 55 százalékánál társul a depresszióhoz fájdalom. Leggyakrabban nyaki, fej-, derék- vagy hátfájás, hasi, ízületi fájdalmak, derül ki egy felmérésből.

Amerikai szakemberek szerint a depressziós betegek akár 80 százaléka kizárólag testi tünetekkel, főként fájdalmakkal jelentkezik az alapellátásban. Ám sok orvos nem gondol ilyenkor az esetleges depresszióra, és csak a testi okokat próbálja feltárni. Így többnyire túl hosszú idő telik el, amíg a beteg megfelelő, pszichiátriai segítséget kap.

A tudományos vizsgálatok szerint a klinikailag igazolt depresszió és a társuló fájdalmak esetén a pszichés és a testi tünetek együttes kezelése gyorsabb, sikeresebb felépülést eredményezhet, többek között erről is szól a Lelki Egészségség Világnapjának szakmai üzenete.

A világnap alkalmából Bitter István, a Semmelweis Egyetem, Pszihiátriai és Pszihoterápiás Klinika igazgatója előadásában azt kérdezi, Kell-e Magyarországnak a Lelki Egészség Országos Programja. Simonyi András volt washingtoni nagykövet előadásának címe és témája: Diplomácia, művészet, kreativitás - Híd emberek, népek és országok között. Palya Bea esélyegyenlőségi nagykövet a zenei sokszínűségben keresi az esélyegyenlőséget. Németh Attila MPT elnök a művészet és a lélek betegségeivel foglalkozik. A Magyar Vöröskereszt budapesti székházában tartandó kerekasztal.beszélgetésen hazai és európai probléma, a menekültek és a lelki egészség témája áll a középpontban.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra