A boldogság fontosabb, mint a vagyon - bizonyos korig

A boldogság fontosabb, mint a hírnév, az egészség és a vagyon - legalábbis a gyerekek számára, derült ki egy brit felmérésből.

Már a tíz év alatti brit gyerekek is tisztában vannak azzal, hogy a világon a leggonoszabb dolog a terrorizmus. A körükben végzett felmérésből az is kiderült, hogy II. Erzsébet királynő és Harry Potter szerintük híresebb, mint Isten.

Ha a gyerekek irányíthatnák a világot, betiltanák a kést és a lőfegyvert, és a jelenleginél több iskolaszüneti nap lenne.

A felmérés során 1800 tíz évesnél fiatalabb brit gyereknek feltették azt a kérdést is, szerintük mekkora vagyon birtokában éreznék gazdagnak magukat. Kiderült, hogy ehhez szerintük 500 ezer - egymillió font (178 - 357 millió forint) bőven elegendő.

A gyerekek azt szeretik a legjobb barátjukban, hogy jó a humora, a kedvenc napjuk pedig a szombat, mert akkor nincs iskola, sokáig fenn maradhatnak, focimeccset és rajzfilmet nézhetnek egész nap a tévében.

A legcsúnyább dolgok listáját a terroristák vezetik; őket a részegek, az elhízás, a betegségek és a halál követi.

Hasonló felmérést 2005-ben és 2006-ban is végeztek; akkor még az Isten volt a gyerekek szerint a leghíresebb "személyiség", mára azonban a Mindenható a 3. helyre csúszott vissza - a királynő és Harry Potter mögé.

A legjobb dolgok listája a gyerekek szerint:

1. Bolgogság

2. Hírnév

3. Gazdagság

4. Vagyon

5. Család

6. Jó külső

7. Jó kaja

8. Barátok

9. Számítógépes játékok

10. Nyaralás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra