Kérdések és válaszok
Alkoholfogyasztás:

31 éves vagyok, kb. 12 éve - kisebb-nagyobb kihagyásokkal, és változó mennyiségben -, de rendszeresen fogyasztok alkoholt. Hetente általában 1 nap marad ki. Többnyire bort, sört, nagyon ritkán rövidet. A mennyiség főleg az időszak első 4-5 évében, illetve az utóbbi 1-2 évben volt jelentős, esetenként akár 1,5 liter boros kólát vagy tisztán 1 üveg bor - időnként sörrel is keverve - vagy csak tisztán 2-3 sör. A helyzetemet súlyosbítja, hogy pánikszindrómát és depressziót is állapították meg nálam, és erre nyugtatót szedek, valamint keveset is eszek (52 kiló vagyok), azt is leginkább este. Inni is leginkább este szoktam, napközben csak ritkán. Egy alkalommal egy igen komoly mennyiség elfogyasztása (1 sör+1 üveg bor+1 dl vodka) után orvost kellett hozzám hívni, beutaltak elvonóra, de nem vállaltam az elvonót. Egy ideig kevesebbet is ittam, de mostanra megint napi 1 üveg bor vagy 2-3 sör az adagom (néha keverve is). Éjjelenként rosszul alszok, sokszor reggelenként hányingerem van, zsibbadnak az ujjaim, remegnek a kezeim, még aznap is, amikor nem ittam. Ez az állapot kihat a magánéletemre is: családtagjaimmal gyakran agresszív vagyok (szóban), gyakoriak a dührohamaim, évek óta nincs munkám, emberi kapcsolataim sincsenek, öngyilkossági gondolataim vannak. Az lenne a kérdésem, hogy ezt az állapotot meddig fogja tolerálni a szervezetem, mikor lehetnek ennek az életmódnak a fentebb leírtaknál komolyabb egészségügyi következményei?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza alkoholfogyasztás témában:

Véleményem szerint nem az a kérdés, hogy a szervezete meddig tolerálja. Ezt nehéz megjósolni. Egy teljes vérkép, májfunkciós vizsgálattal egy belgyógyász szemével tud többet mutatni. Úgy tűnik, hogy lelki egészsége sínyli meg a rendszeres alkoholfogyasztást. Érdemes lenne szakemberhez fordulni, aki segít a depresszió és a pánikbetegség, valamint az alkoholprobléma leküzdésében. Mindemellett sor kerülhet egy testi roborálásra. A máj az egyik legkönnyebben regenerálódó szervünk, így jó eséllyel visszafordítható lehet a károsodás. Tegye meg, hogy megfontolja, az esetleges változtatást, segítséggel sikerülhet, és boldog, kiegyensúlyozott, egészséges életet élhet.

májkárosodás

Cikkek